Archive for July, 2009

Public letter

Tuesday, July 14th, 2009

Írtam ma egy levelet és rájöttem, hogy a 84.712%-a teljesen beidézhető ide, így energiát spórolok és megmentem az esőerdőket meg minden 🙂

“Nemrég kaptam a szüleimtől egy teljesen modern irodai forgószéket meg bútorlapokat. Korábban megterveztem és apuval összeraktunk ma egy gépasztalt, tök jó. Akarok még egy asztalt is fabrikálni, plusz egy éjjeliszekrényt. Ezen kívül arra gondoltam, jó lenne a falra egy félelmetes kéken világító mutatókkal rendelkező óra 🙂

A múlt héten fogtam az egyik, hibás vincsivel rendelkező gépünket és rákötöttem a külső vinyóimat, azok egyikére meg feltettem egy Linuxot (a hdd particionálás céljából történő leürítése külön kaland volt (anyuék gépére csiga lassúsággal felmásoltam a fontos dolgokat, a többi delete:)). Azóta az a fájl- és nyomtatószerver, a mellettem lévő szobában helyeztem el. Kellett egy kis sikerélmény e vészterhes időkben 🙂

Botho egyre jobban összeszokik Sorával, tök aranyosak is tudnak lenni együtt. De amúgy meg sokat is marakodnak (pl hiába vettünk mindkettejüknek egy-egy bőrcsontot, Sorának mindkettő kell). Július 31-én feltöltöm a legfrissebb képeket, ígérem.

Sora nagyon szépen jön mellettem póráz nélkül, sőt, futni is szoktunk. Az a tervem, hogy egyszer jó korán felkelek és kimegyünk futni a Népkertbe.

Ma voltak nálunk németek és nem tudtak se angolul, se magyarul. Hogy én mennyit felejtettem – tök béna voltam. De sebaj, megtaláltam azóta a szótárat 🙂

Mata na,

Z”

Megjegyzés: gépasztal = számítógép-asztal, asztal = egy másik, egyszerű asztal

Results

Saturday, July 11th, 2009

Mivel még mindig nincs semmi az asztallal, úgy gondoltam, haladok azon a projectszálon, amin tudok. Pénteken egy kis kutatást végeztem, így pendrive-ról tudtam még aznap feltelepíteni a legújabb Ubuntu Linuxot. Mivel gép volt, csak vincsi nem, rendet raktam a külső drive-omon majd újraparticionáltam – ezután következhetett a tényleges telepítés. Nagyon szépen felkúszott rá, telepítettem a fontos frissítéseket, majd elkezdtem kicsit beszabályozni tetszésem szerint. Szombaton hajnali öt körül tértem nyugovóra, mert elég sok adatmozgatás is volt, viszont megérte, mert mára már elmondhatom, hogy van egy szeparált helyen található fájl- és nyomtatószerverem, amelyre csak külső vincsiket kötöttem. Épp emiatt a rendszer kellően hordozható is. Éljen. Most már elérhetem az álmom, miszerint fotelből, drótok nélkül rendezhetem az adataimat a külső és belső adattárolóimon – elég nagy lemaradásom van ugyanis 🙂

PS: Sora-chan épp ma fél éves. Boldog Féléves Szülinapot! 🙂

A chair, a table, the world :)

Thursday, July 9th, 2009

Ma kaptam egy jó kis irodai forgószéket (az újfajta, szellősebb dizájn), most már csak asztalt kell kapnom és alakulgat a munkakörnyezet 🙂 A házban porosodó gépekből meg alkatrészekből összedobunk egy fájl- és nyomtatószervert is hamarosan – már le is szedtem az Ubuntu Server Editiont. Alig várom már, hogy végre élhető informatikai környezetem/környezetünk legyen.

Az utcában egy gyerek tud déli (vagy északi?) hidat cserélni alaplapon, így lehet, hogy a parkolópályán lévő tabletemben megjavulhat végre a wifi – addig asztali gépnek használom majd kizárólag. S mivel feltételezhetően lesz asztal, ez is megvalósulhat hamarosan 🙂

track diary – entry #6

Thursday, July 9th, 2009

A bringámat elvittem a szervízbe, de nem vállalták. Majd hétfőn. Addig a pesti bringát nyúzom – nem a kedvencem, dehát ez van. A parkban végre volt üres pad, így egy picit megpihenhettem. A bringaút telítettebb volt a kelleténél, de megoldottam 🙂

Meneteadatok óra hiányában nincsenek sajnos.

track diary – entry #5

Wednesday, July 8th, 2009

Kései zöldségleves-fogyasztás előtt gyorsan írok egy bejegyzést.

Leeresztett a hátsó kerekem, elképzelhető, hogy Botho rágta ki – de ez csak egy elgondolás 🙂 Minden esetre a fehérvári bringaként emlegetett helyett a pesti bringaként aposztrofált járművet használtam. Nem találtam meg a kilométerórát, így adatok nincsenek a mai túráról sajnos. A váz sajnos pár collal kisebb, mint a fehérvárié, így a kerekek is kisebbek. Teljesen más volt ezt tekerni, talán egy kicsit nehezebb. A fékek és a váltók viszont sokkal jobban vannak beállítva, igazi élmény volt a kezelhetőség ilyen szempontból. A csengő jobban kézre esik, ez is egy fontos plusz. Szóval ezüst villám egész jól teljesített, a metálbordó hátast pedig meg kell szerelni lassan.

Majdnem besötétedett, mire kiértem, ezen a bringán meg még hátsó lámpa sincs. Kicsit kockázatos volt, dehát ez benne a poén 🙂

Cleaning up the mess

Wednesday, July 8th, 2009

A szobámból kidobtam a működésképtelen asztali gépet és tartozékait, mert zavartak.
Szétszedtem és kidobtam az asztalt, amin a monitor volt, mert zavart.
Kidobtam az egyik fotlet, mert zavart.
Kidobtam az éjjeliszekrényt és az ébresztőrádiót, mert zavartak.
Kidobtam egy halom vackot, mert zavartak.
Elforgattam a szőnyeget, mert zavart.
Az éjjeliszekrény helyén felszabaduló helyre toltam az ágyat, mert zavart.

Most már sokkal tágasabb és otthonosabb itt minden.

Hungarian goths, burn your wardrobe :)

Tuesday, July 7th, 2009

Épp nézem a tévét.. Azon gondolkodom, vajon ki kell-e dobnom a fekete nadrágom és fehér ingeim. Asszem fekete cipőm is van, plusz motorozáshoz korábban használtam Norbitól kölcsönkapott fekete bakancsot is.

Nevetséges, amit itt levágnak – lassan már megszabják, az állampolgárok hogyan öltözködhetnek. Még jó, hogy nem büntetik meg az embert, ha magyarul beszél..

track diary – entry #4

Tuesday, July 7th, 2009

Ma beugrottam DS-hez, úgy döntöttem, bringával teszem mindezt. Ha már bringa volt nálam, folytattam tovább a kerekezést. Még DS-hez menet sikerült sebességrekordot döntenem, köszönhetően annak, hogy ezúttal rendes zsebű rövidnadrágot viseltem. Az üdülőövezetben eldöntöttem, felmegyek a hegygerincre, mint a régi szép időkben. Sikerült. Kellemes erőpróba volt, hazafelé az alternatív útvonalon jöttem, ahogy ilyen B terves bringázásoknál szoktam. (lassan menni kell kutyát sétáltatni)

Óraállás:
össz megtett út: 1967.9 km
aktuális megtett út: 16.55 km
aktuális max sebesség: 44.1 km/h

PS: tűzrókát használóktól bocs (a kép körüli helytartás hiánya miatt), a hspace és a vspace nem nagyon szimpi a firefoxnak, marginokkal meg nem akarok szenvedni

PPS: a kép egyrészt Miyazakis (lenne, ha épp az a rész nem lett volna sötét a képen – dehát ez nem egy vérprofi eszköz), másrészt a felső része tök szép volt, így fényképen nem annyira

Wishlist

Tuesday, July 7th, 2009

Csak annyi kellene, hogy itthagyhassam ezt a hőséget, legyen egy kis változatosság és mindezt teljesen ingyen. Ráadásul az lenne még jó, ha végre elfelejthetnék a jövő miatt aggódni. Ha csak egy napra is, az is hasznos lenne. Meg az is jó lenne, ha eleve lekötne bármi is.

track diary – entry #3

Tuesday, July 7th, 2009

Tegnap a gyalogosok extrém módon normálisak voltak. Úgy tűnik, jó szériát fogtam ki 🙂
A parkban rengetegen voltak, így meg sem álltam, egyből indultam vissza. Érezhetően túlterhelem magam mostanában, de erre szükség is van 🙂

Egyébként már emlékszem, miért ilyen pocsékok a max sebességeim:

  1. szabadon lifegő zsebem van és a zenelejátszásért felelős mobilt féltem, ugyanis 30 fölött irányíthatatlanul himbálózik (patent felinstallálásán gondolkodom)
  2. rossz az út és szétverné a bringát

Óraállás:
össz megtett út: 1951.4 km
aktuális megtett út: 11.91 km
aktuális max sebesség: 32.6 km/h