Archive for June, 2005

Nyeregbe! – Saddle up!

Monday, June 27th, 2005

Legyen kötelező jogosítványt szerezni kerékpárúton való gyalogos közlekedéshez! Ez komolyan fontos lenne, ahogy az is, hogy a törvény Közlekedj okosan... legnagyobb szigorával vonják felelősségre azokat az anyukákat, akik engedik szabadon futkározni a kerékpárúton gyermekeiket, akik mellesleg előző nap tanultak meg járni. Nagyon veszélyes, főleg, ha az anyuka oda sem figyel! Én kimondottan megértő és toleráns voltam, amikor elém ugrottak, de a szemből jövő kolléga már kevésbé palástolta megtorpanásából (és az anyuka nemtörődömségéből) fakadó frusztrációját.
 
Komolyabb rendőri jelenlétet a kerékpárutakra és végre tegye rendbe valaki a gyalogosok gondolkodását, akik sétánynak hiszik a keskeny kerékpárutat. Továbbá fessék fel végre újra a burkolati jeleket (gyalogos járda és bringaút közötti elválasztóvonal, kerékpárút jel, hasonlók). Talán csak a régi “motorosok” tudják, hol is van a határ azokon a helyeken, ahol nem különül el fizikailag a két különböző funkciót ellátó aszfaltsáv (idegesítő dolog a jobb bringasávon haladni úgy, hogy szemből egy gyalogos jön oly módon, hogy nem hajlandó a saját területét használni, a bal sávot meg elfoglalja a bozót, így ad absurdum csak jobbról, a gyalogosok területén lehet kikerülni!). Ahol elkülönül, a gyalogosok ott is inkább a kerékpárutat használják… A buszmegállóknál pedig tilos legyen a bringaúton ácsorogni!
 
Ha már a bozótról esett szó… Bozótírtást és útjavítást, mert ez így életveszélyes! A bozót és az úthibák kerülgetése balesetet okozhat (a rossz útburkolat pedig hosszútávon tönkreveri a kerékpárt)! Mindezeken kívül keményen meg kellene bírságolni a bringaúti kereszteződés előtti stoptáblát és elsőbbségadás kötelező táblákat figyelmen kívül hagyó autósokat!
 
Ahol lakom, egyetlen, keskeny kerékpárút található, amit a gyalogosok vettek birtokukba, de olyannyira, hogy nem is érdekli őket, hogy oda kellene figyelni az alapvető szabályokra – ugyanis nem járdáról, hanem kerékpárútról van szó. Összehasonlításképp, Bécsben az egyik parkon egy kétszer szélesebb kerékpárút vezet keresztül, mindkét oldalán egy-egy viszonylag széles, elkülönülő gyalogossávval. Mi kevesebbet érünk vagy kevesebbet fizetünk nap-mint-nap? Nem, egyáltalán nem. Tessék minden szinten behozni a köztudatba a kerékpárt és a hozzá kapcsolódó kultúrát, mert a lemaradás nagyon nagy! Elég, ha Hollandiát tekintjük, ahol még városok között is széles, az úttól Jersey-elemekkel elválasztott bringautak virítanak – hol vagyunk tőlük?…
 
Végezetül a bácsinak, aki szemből rámkanyarodott, küllőim közé hajtva; a lánynak, aki lassú járművével (bringájával) ezredszeri csengetésemre sem volt hajlandó az út kellős közepéről lehúzódni; egy másik lánynak, aki a széles üdülőövezeti úton középen haladt (barátnője pedig, mellette haladva(!) mértani pontossággal felezte a maradék jobboldali területet), majd balról történő előzésem közben valami hirtelen szeszélytől hajtva majdnem leszorított a bal szélen:
A bringázás nem csak önfeledt szórakozás és kikapcsolódás, mindig figyelni kell a többi közlekedőre (legyen az gyalogos (nagy és kicsi), kutya, bringás, motoros, autós). Legalább mi bringások ne toljunk ki egymással, nomeg, mutassunk példát!

“Pedal to the metal”

Monday, June 20th, 2005

Mostanában hátizsákkal járok isk… akarom mondani munkába. Elég nehéz lenne ugyanis aktatáskával vagy sporttáskával. Magellan Cygnus Rulez... Csupán azon egyszerű prózai oknál fogva, hogy nem tudnám rögzíteni. Az új kerékpárom csomagtartóján, mármint.
 
Egy mezei acélvázas Magellan Cygnus trekking-bringáról van szó, de én azért szeretem. Helyi szakértők szerint megérte az árát. Nohát meglátjuk. Minden esetre nyomonkövethető változás, hogy a megszokott 30-40 perces zötykölődést felváltotta a gyors, negyedórás, aktív mozgást igénylő utazás. Munka előtt szupermenhez mérten csigalassúsággal átöltözöm és frissen kezdem a napot. Ezt mindig is így kellett volna, csakhát sohasem volt rá keret.
 
Most sem nagyon lett volna – ha az ésszerűség mentén döntök, sohasem vágtam volna bele egy ilyen beruházásba. Meg is érződik; nem olyan kellemes csődközelben lavírozni, a fizetésre várva, barátoktól kért kölcsönöket visszafizetgetni, abonetten és teán élni. Az ember azzal nyugtatja magát, hogy jobb lesz, készen lesz a másodállásos különmunkákkal apránként és akkor majd újra levegőhöz juthat. De alapvetően pénzhez, amiből a számlákat és a tartozásokat lehet fizetni.
 
Legyen sokkal alacsonyabb a munka után fizetendő közteher szintje Magyarországon is és akkor az emberek nem fognak meggebedni. Mint nagyjából most.

“Don’t report anything until there is something to report…”

Thursday, June 9th, 2005
Ma esett. Az eső, mármint. A cégnél nagyfőnökök voltak, ennek köszönhetően okosabbak lettünk általuk és persze jóllakottabbak. A szegény magyar cégrabszolgáknak jól jött a Vespa Woman (alias Haruhara Haruko) in FLCL... pizza, a lazacos meg tonhalas szendvics, az édes és a sós aprósütemény – egyszóval minden, amit a madárétkű nyugatiak nem fogyasztottak el. Éljen a magyar virtus, büszke vagyok rá, hogy magyarnak születtem 🙂

Még ennél is komolyabbra fordítva a szót, kellett valami plusz mozgás, hogy legalább részben ledolgozzam a fölös és szükségtelenül bevitt energiát. Ebben segített a bringabolt. Kiderült, hogy a bank nem tudta őket elérni, technikai okokból kifolyólag. Mindemiatt a hét eleje óta nem tudtam róla én sem, hogy nem megfelelő a hitelkérelmem. Egyik dolog volt, hogy kellett még pluszban az albérleti szerződés. Ezen kívül néhány személyes kérdésre is választ kellett adnom: kivel lakom együtt, pontosan hol vannak hibák a DNS láncomban, mennyi idegsejtem lesz holnap reggel két perccel ébredés után, mennyi a víz forráspontja a Csomolungmán, hány éves a kapitány…

Meló után elindultam haza, s egyáltalán nem meglepő módon, meg is érkeztem. Felmarkoltam a szerződést és – irány a munkahellyel szemközti bringabolt – elindultam visszafelé. A Ferenciek terénél buszra akartam szállni, de megláttam a buszsáv munkálataiból fakadó utastorlódást az egyetlen előrehozott megállóban és környékén… Gyalog mentem át az Erzsébet hídon, ez egy kis nosztalgiát ébresztett. Mire a budai oldalra értem, épp jött a busz és épp a megállónál jártam. Jól jött, mert már elegem volt az esőből és az erős szélből (minden tiszteletem a huszadik századi esernyőé, ami bátran állta a próbát). A Hegyalja úton új csöveket fektetnek le, ezért erős torlódás van a BAH csomópont irányában, számítson mindenki fennakadásra. Sebaj, a lassú tempónak is vannak előnyei; legalább jobban szemlélhettem a buszból a környezetet – ha jobban belegondolok, erre eddig még nem nyílt alkalmam. A sávlezárásnál láttam egy szép rendőrlányt is, örömteli dolog, hogy egyre többen vannak (a bírságot is jobban tűri az ember, ha egy kedves lánytól kapja:).

A bringaboltban minden rendben ment. Elfaxolták a szerződést és visszaadták (csakhogy az utolsó lapot elfelejtették, ezt épp pár perce vettem észre, majd valaki szóljon plz holnap, hogy kérjem vissza:). Észrevettem, hogy a bringára ráírták, ELADVA, plusz a bank nevét és a bringaboltos ügyintézők neveit. Volt még valami, amit felfedeztem – egy oldaltáska volt még pluszban a bicajon, ami annak előtte nem volt ott. Arra tippelek, hogy ez egyfajta kompenzáció a sok ügyintézésbeli kavarás miatt (egy másik bringát néztem ki előtte, amit a nagykernél megrendeltek, de a nagyker mégis eladta, így azzal a nagykerrel már szóba sem állnak – az üzletből kellett mégis választanom, korábbi elképzelésemmel ellentétben). Szóval a prodzsekt jól elhúzódott, ám ennek ellenére minden elismerésem a hitelt ügyintéző srácé, látszik, hogy a vevő az első. Azt mondta, akár az is előfordulhat, hogy holnap bringával hagyhatom el a boltjukat. Hát meglátjuk, remélem, összejön. Csak legyen jövő héten szép az idő.

Hazafelé mégsem busszal mentem. Elindultam gyalog, aztán épp az egyik megállónál jártam, amikor jött egy számomra megfelelő járat. A budai hídfő közelében lévő megállóig vitettem magam, aztán felgyalogoltam a hídra és jól átsétáltam. Sőt, hazáig szinte meg sem álltam.

Láttam két egymásba kapaszkodó román uszályt, a hátsó neve Giurgiu volt. Jól tudom, hogy az első zászló jelzi a hajó származási országát és a hátsó pedig “respektből” az épp aktuális tartózkodási országé? Ha igen, akkor idén ez a második kivétel, amit láttam (a másik egy osztrák volt). Ugyanis román zászló volt hátul.
Ha egy nemzetiparanoid gondolkodott volna el ezen, bizonyára megijedt volna, hogy mégsem a Dunán kel át, hanem a Tiszán és egy alternatív jelenbe került át; az uszályok pedig egy határmenti őrjárathoz tartoznak… Sci-fi 🙂

Szeretem a Vespát, azt a régi, klasszikus kinézetű “veszpasárga” Vespát. Vizuális kényeztetésben volt részem, bár a kerekek túl modernnek tűntek, így a retro hatást kicsit rontották. Azért elismerően hümmögtem, miután hosszas szemlélődésem után a továbbindulás mellett döntöttem. Szegény Vespa meg csak ázott tovább… A robogótulajok ma igazán el akarnak halmozni élményekkel: nem sokkal később egy gyönyörű Honda Giornót volt alkalmam megcsodálni. Hát ez tényleg egy bon giorno, úgy tűnik…

Azért jó lenne nekem is egy robogó. Beérném valami egyszerűbbel, olcsóbbal is. Mondjuk egy Yamaha jöhet, sok jót hallottam a régebbi modelljeiről. Szóljon, aki lomtalanít és arra fogok járni 🙂