Archive for February, 2007

Japanese are everywhere

Wednesday, February 21st, 2007

Ma is gyakorlom egy kicsit a magyart, Út északra hogy ne felejtsem el annyira, mint amennyire azt lehet egy nemmagyar környezetben – írok megint tehát. Sokak örömére, sokak bánatára.

Kedvenc kínaim felé menet a zebránál japán lányokba botlottam, ami nagy meglepetés volt, mert ritkák errefelé. Nagy volt a zaj, ezért csak annyit tudtam kivenni a kommunikációjukból, hogy már enni akarnak és hogy mikor lesz már zöld. Mind a hárman szépen elindultak a zöldön és elkezdtek egy ajtóra mutogatni, hogy majd oda ők bemennek. Gondoltam, biztos valami elegáns étterem, ám kiderült, hogy egy khm.. felnőttbolt.

Később:
G: Hi, how are you? Nice to see you again! Chicken sweet corn soup as usual?
Z: Yes.
G: Then black bean sauce chicken?
Z: No, I’d rather have Thai Green Curry Chicken.
G: With “flied lice”?
Z: Yep. And a coffee please.
G: Eight Euros.
Z: Here you are.
G: Do you have smaller notes please?
Z: No sorry, this is all I’ve got.
G: Oh, OK. … Well, sorry for giving you 5 Euro notes.
Z: No problem 🙂

Gathering storm clouds

Tuesday, February 20th, 2007

Már kicsit jobban vagyok, jót tett, Sirály.. hogy elaludtam (persze most kések meg minden:). Hajnalig fejlesztettem egy magyar megrendelőnek: azelőtt keresett meg, hogy elhagytam volna hazánkat. Jó sokáig elhúzódott, ám erre előre felhívtam figyelmét, így nem lehet gond. Még van jópár közösségi project, szóval azt hiszem, nem fogok unatkozni 🙂
 
Most meg már megint a házban vagyok, messze a munkahelytől. Odabent kezdenek kirajzolódni a dolgok körvonalai. Még azt hittem, sokat kértem az interjún.. Hát fenét, ez egy elég komoly fejlesztési pozíció, nulla beosztottal, de hatalmas mozgástérrel és persze felelősséggel. A cég – skót módon – mindent maga old meg, így pl az állást is közvetítők bevonása nélkül hirdették meg. Mint kiderült, egyetlen jelölt sem értett a környezethez (ahogy én sem), de nekem volt a legnagyobb IT-s tapasztalatom. A cég eddigi fennállása alatt az első magyar alkalmazott vagyok, így illene összeszednem magam és a hatalmas ismeretlen megtanulandót apró, logikus módon felépített kisebb tudásfalatokként felfogni. Ez a szemlélet vagy megoldás sokat segít; akkor kiváltképp, ha nem akar beleőrülni az ember fia. Tudjuk, hogy a nemtudás tudása a tudás kezdete, de azért hogy ennyi egyből az ember arcába.. 🙂 Hétfőtől lesz kényelmes fotelszékem is, ami azért egy főfejlesztői álláshoz már illik is 🙂

Korosh’te yaru

Monday, February 19th, 2007

Esik. Vigasztalhatatlanul. Világítóablak A busz – a hétfő és az esős idő ellenére – nem volt zsúfolt, ülőhelyem is van. Épp azt üvölti egy együttes teljes beleéléssel, hogy “Shine-shine-shine” (nem, nem az angol sájnról van szó, inkább a japán sinéről – ha már így fonetizálunk jobbra-balra), körülbelül ilyen is a hangulatom – hihetetlen tény, hogy jó érzés.
 
Már megint este van. Azon gondolkodtam, hogy otthon a végállomásról induló buszok azért általában megvárnak, ha látják, hogy két méterre vagyok tőlük és futok feléjük. Itt meg épp hogy általában nem. Így is erőltetett menetben igyekeztem a munkahelyről a végállomás felé, hogy a húszperces szintidőt tizenkettőre szorítsam – ez ilyen betegen nem is rossz eredmény, főleg, hogy közben szédültem párszor (csak megrázogattam kissé a fejem és siettem tovább). Végül kitolt velem a sofőr, ám nem adtam fel: korábbi megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a következő megálló viszonylag közel van, ezért nekilendültem. 42.53 másodpercig futottam súlyos ballonomban, hordtáskámmal vállamon – egyszóval teljes menetfelszerelésben. Ekkor már egyáltalán nem szédültem és meg is nyugodhattam: tömve volt a megálló wannabe utasokkal és az oszlopon ott díszelgett a 41C karakterkombináció. Ráadásul a busz is ráfutott egy csúnya pirosra, így gondolatban vállon veregethettem magam és elsőként intettem le defiáns megelégedettséggel a vasszörnyeteget.

You’d better not mess with a Hungarian next time..

Oxygen’s for losers*

Sunday, February 18th, 2007

Két héttel megérkezésem után sikerült elhelyezkednem.  Az első három céges interjú után két cég is lecsapott rám, ami állítólag ritka kimenetel. Nemet mondtam a hajcsárcégnek (amely pályakezdőket alkalmaz igazán kezdő fizetésért) és elfogadtam a belvárosi fejlesztői állásajánlatot +50%-ért. Itt megjegyzendő, hogy az is pályakezdőnek számít, aki Magyarországon már ledolgozott mondjuk hét évet, ám itt még egyet sem. 
 
Rengeteg mindent akartam írni, csak megakadályozott az a tény, Szép kilátások..hogy 13 óra megy el a munkával és a járulékos tevékenységekkel (városok közötti és városon belüli utazás, elkülönített ebédszünet). Maga a munkaidő 9.5 óra, melyből egy óra ebédre, ügyintézésre és sétára, ilyesmire használható fel a nap közepén. Az a megoldás kínálkozik, hogy mondjuk a buszon írom a blogot, csak akkor meg tanulnom kell, hogy felzárkózzam. Épp hétvége van és megszokott kiadós sétám közben billentyűzöm szét jobb hüvelykujjam.
 
Sok érdekes különbség van itt, de amin leginkább mosolyogtam: sima kresz vizsgával lehet vezetni – otthon még durvább lenne a közlekedés, ha ezt bevezetnék.. Igaz ugyan, hogy az előbbi és hozzá hasonló könnyítéseket ellensúlyozzák a szájbarágós és érdekes “ha-vannak-a-túloldalán-ne-hajts-rá-a-sraffozottra” felfestésekkel és például a jelzőlámpás(!) körforgalmakkal. Ettől még vannak deviánsok, ám az átlag óvatosan vezet.. kivéve a taxisokat és a tuning-őrülteket.
A gyalogosok helyzete nem könnyű: ritkán van zöld, rövid ideig és ahhoz is gombot kell nyomkodni.  Nem csoda tehát, hogy az emberek inkább átsétálnak az álló autók között, átfutnak a piroson, vagy csak úgy, ahol még lámpa sincs.
 
Közben vasárnap dél lett, ezért leteszem a virtuálpennát 🙂 Kellemes további februárt mindenkinek!
 
* az egyik legjobb beszólás a ’87-es brit sci-fi sitcomból, a Red Dwarfból