Zetto.hu

Tegnap pT kollégám egy új gyógyszert ajánlott és adott, amely rendbe hozhatja a torkomat. S lőn, sokkal jobb lett a helyzet. Köszönet érte! Vettem sok narancsot, hogy adjak egy kis vitamint a szervezetnek, mert az ilyenkor nem árt. Délutánra kondizásra alkalmas állapotba kerültem, szerencsére voltam olyan optimista, hogy hoztam a cuccot magammal. A futást kihagytam, mert túl hideg levegőt biztosít a légkondícionáló berendezés. Ezért csak néhány erősítő sorozatot végeztem és szaunáztam.
 
Egész hamar végeztem, így még világoson indulhattam haza. Találkoztam egy rég nem látott kollégával, beszélgettünk – aznap a változatosság kedvéért más útvonalon kerültem “haza”. Miután elköszöntem tőle, úgy döntöttem, onnan gyalog folytatom utam. Szerncsémre belebotlottam egy még akkor is nyitva tartó gyógyszertárba.
A gyógyszertár felbukkanása pozitív fordulatnak minősült, tekintve hogy 16 előtt már jártam a munkahelyhez legközelebbi gyógyszertár… lelakatolt bejárata előtt.
 
Szóval beléptem és felmértem a helyzetet. Egyetlen sor volt és három kiadópult. Ez logikus, mivel olyan sok hely nincs, hogy minden pult előtt állhasson sor (plusz illetlenség a soronlévő arcába mászni, mint azt sajnos sokan szokták ennek ellenére is gyakorolni). A koncepció – teljesen ésszerű módon – a következő volt: ha felszabadul egy kiadóhely, a sorban álló első ember odamehet. Ennél szebb feldolgozásról senki sem álmodhat, hiszen miért is kellene megtippelni, hogy melyik pultnál mikor végez az ember.
 
Ennek fényében álldogálunk a sorban jónéhányan, amikor beviharzik egy nénike és az egyik helyre beáll tíz centire a soron lévő mellé-mögé. Én csak ingatom a fejem, hogy talán eltévedt vagy ilyesmi, erre sorunkat ugyancsak kielőzve odaáll egy suhanc is. Gyors egymásutánban még jónéhányan követték példájukat én pedig elgondolkodván azon, vajon nem csúsztam-e át valami szürreális dimenzióba, hátranéztem a mögöttem állókra. Egy dühös hölgy volt a közvetlen “szomszéd”, bár még azért tartotta magát. Mondtam neki, hogy hát igen, ez Magyarország, ő pedig egyetértett, megfejelve azzal, hogy az emberek nem ismerik a kulturált viselkedést (az egysoros rendszer létjogosultságát mindketten megalapozottnak tekintettük). Kifejtettem további egyetértő véleményem, ezzel viszont csak azt értem el, hogy kijelentette, hogy ő bizony felrobban. Elkezdett morgolódásunknál hangosabban beszélni és szavait már mindenkinek címezve kifejtette a véleményét arról, hogy mindenki soron kívüli az említett pult mellett. Aztán dühét a legfrissebb szabálytalankodó ellen irányította, szóval zajlott a szópárbaj, melyből kiderült, hogy a méltatlankodó hölgyet beteg kisfia várja valahol a közelben, neki akart gyógyszert kiváltani. Aztán két pultos is felszabadult, így sorra kerülhettünk. Kiderült, hogy pT gyógyszeréből van finomabb verzió is, így olyat vásároltam.
 
Kellemes, napos iőben sétáltam vissza “barlangomig” és arra gondoltam, hogy több anyatigris kellene ennek az országnak, hogy az emberek rádöbbenjenek, mennyire nem tudnak viselkedni. A zebrákon lassítás/megállás nélkül áthajtani próbáló autósok nevelését meg elvállalom én, amíg el nem ütnek…
 
Mai gondolataim egyike pedig az, hogy továbbra sem tudom, hogyan élem túl a hetet. Tartozik nekem valaki egy komolyabb összeggel és már jóval több mint negyed éve húzza-halasztja a visszafizetést. Nagyon köszönöm neki, hogy ennyire visszaél a jóindulatommal és türelmemmel. Ha ez így megy tovább, a végén még elszakad bennem valami és éppen pillanatnyi vérmérsékletemtől függően indulok a bíróságra vagy pedig valami behajtócéghez.

Van egy dolog, amiről írni szerettem volna. Tegnap reggel még eszemben is volt, ám jól elfelejtettem. Bizonyára valamilyen vad asszociációval egyszer majdcsak beugrik 🙂 A tegnapi bolti eset viszont egész élénken megmaradt (a többit pedig jól felírtam). Tehát a bolt. Kétféle kiflit árulnak ugyanazon a néven és áron: tejes kifli 15 Ft/db. Eddig két külön üvegkalitkában tárolták: felül a lenyitható falapos beöntőnyílás, alul pedig a felvevőnyílás – az anyagtovábbítás gravitációs alapon zajlik. Rájöttek, hogy a finomabb típus jobban fogy, ezért azt találták ki, hogy mindkettőbe a nem annyira finomat pakolták és a finomabb fajtát fölétöltötték; ám hogy ne legyen ilyen egyszerű, “felülszendvicsezték” az elsőként említettel – így a jó kis áru “bebetonozva”, “ha megetted a spenótot, kapsz sütit” mentalitástól beragadtan senyvedett középütt (itt jegyezném meg, hogy én speciel szeretem a spenótot, tehát a hasonlat rám vetítve kissé sántít…). Velem persze nem tudtak kitolni: felkaptam a fémből készült szedőcsipeszt és vásárlói funkciómtól kissé elrugaszkodottan lenyitottam a “láncos platót”, úgy ügyeskedtem ki a finomságokat felülről. Miután visszacsuktam a lapot, lelkiekben megveregettem saját vállam és fizetés után otthagytam a helyet.
Ha ezt olvassák és magukra ismernek, imhol egy jótanács a boltnak: az egy nagyszerű első lépés, hogy felismerték, az egyik fajta kelendőbb; ennek fényében adják a finomabbat 17-ért, a kevésbé finomat pedig 13-ért (értik: 2 plusz, 2 minusz), ezáltal az extrém költségérzékenyek jobban rászoknak az eddig kevésbé vitt termék-alfajra és közelíthet egymáshoz a két típus iránti igényszint. Sajnos nem vagyok közgazdász, de ez jó ötletnek tűnik, főleg hogy sokkal vásárlóbarátabb és mellőzi az ügyeskedés mellékízét.
 
Tegnap Rickkel voltunk kondizni. Utána pedig utaztunk egy kicsit kékbuszokkal. Láttunk egy politikai plakátot, valami őrültek filctollal kezdtek “visszabeszélni” a hirdetőknek. A plakáttal beszélgetőknek akadt vitapartnerük is, így egy jó kis üzenőfal alakult ki. Mindennek persze csak az eredményét láthattuk. Annak ellenére, hogy ez rongálás és graffiti kategória lehet, szép példáját tapasztaltuk a véleményütköztetés egyfajta interaktív módozatának. Utcai message board…
 
Teljesen véletlenül betévedtünk egy bankba is, furcsa lehetett a kamerák felvételeit böngészők számára a gyanus sporttáska és a kesztyű meg a sál 🙂 Az ATM tetején volt egy halom bizonylat, érdekes olvasnivaló volt számunkra… Üdvözlöm azt a szerencsés embert, akinek 5.888.245 Ft terpeszkedik a számláján százezres felvét után is. Ha én ilyet látnék az enyémen, megijednék 🙂 Hát igen, így kellene élni!
 
Végre a mai naphoz értem: reggel munkába menet nagy szirénázásra lettem figyelmes, egypár rendőrmotoros és katonai-rendész autó húzott el, hogy biztosítsák a terepet pár busznyi terepruhás ifjú harcosnak. Valaki már megint GTA-zik – a tankokat persze hiányoltam… Mondjuk urbánus környezetben olyasmi inkább korábban volt divat szép hazánkban…
 
Az egészségpénztár végre utalt. Ehhez természetesen rájuk kellett csörögnöm tegnap, ugyanis 14 nap után meguntam a várakozást. Ebből kifolyólag az a jó hír, hogy még pár napig nem halok éhen. Majd csak a jövő héten…
 
Így végezetül egy kis kulisszatitok: a vállalati webszűrő szigorítása miatt már nem tudok a cégnél blogot szerkeszteni, ezért megírom offline és elküldöm magamnak az éppen aktuális számot – otthon pedig beszerkesztem, általában alvás helyett, GPRS-szel szenvedve. Köszönet a filterért, kedves mammut.
 
* Katonai rendészet (Military Police)

A bélelt ballont már nem hordom, szebb idő van. Sokkal könnyebb így mozogni – azt hiszem már tettem említést a DragonBall hőseiről, akik ólmos csuklóvédőket és egyéb ruhadarabokat viselve edzettek hosszú ideig; aztán azokat magukról ledobva jócskán megnövelték harci potenciáljukat. Az egyetlen dolog, ami lehúz, az a sporttáska, melyet a munka utáni edzések miatt hordok magammal. Ha egyszer mégis anélkül jövök, tán repülni fogok.
 
Itt benn a cégnél új webfiltert lőttek be. Gyakorlatilag semmi érdekes sem elérhető többé. Ha valami roncsolja a munkamorált, hát ez mindenképp. Sebaj, úgyis divat mostanában a sztrájk…

Történelmi eseménynek lehetünk szemtanui: nemcsak hogy a vonaton készül a blogbejegyzés, de a nagyszerű térerő-lefedettségnek köszönhetően vonaton ülve is kerül feltöltésre. Ez egy nagyon biztos jóslat, amit csak a telefon, a blogíró ügyetlensége/lassúsága/túlzott aprólékossága, és a csupán másfél óráig kitartó táp hiúsíthat meg. Van egy szürreális és képtelen alternatíva is: a vonat vagy a blogíró időben vagy térben (esetleg metafizikai értelemben) valami teljesen más helyre kerül az utazás során. Teljességgel valószínűtlen, ám annál inkább mulatságos eshetőségről van persze szó – ha arra vetemedünk, hogy egyáltalán szóba hozzuk.
 
Asami Abe énekel épp, ám ezt senki sem hallja rajtam kívül – kivéve talán azok, akik szeretnek processzorzaj alapján adatot lopni vasárnap esti zsúfoltságú vonatkocsiban vagy a sinek közelében elhelyezkedő települések bármelyikén.
 
Visszagondolva az elmúlt két hétre, sokkal jobb a helyzet, mint amilyen volt. Visszakaptam a számítógépem a szervízből (Első héten nem csináltak vele semmit; második hét végére megállapították, hogy alaplapcsere lesz; harmadik héten megrendelték az alaplapot, aztán a hét közepén már tényleg azt, ami kell bele; a negyedik héten megérkezett az alaplap, de a csere nem javított a helyzeten. Egy gyors videokártya-cserével pontot tettek az ügy végére. Hmm, két napos munka majd’ egy hónap alatt, ez aztán szép.)
 
A másik nagyszerű dolog, hogy az egészségpénztár a sok packázás után végre-valahára jóváírta a beküldött számlát. Az történt ugyanis, hogy egyeztettem velük, hogy minden rendben van-e, közölték, hogy igen és aznap utalnak is – ezután lazán visszautasították a számlát, mondván, hogy beazonosíthatatlan szolgáltatás. Akik ismernek, tudják, hogy általában nem szokásom éles hangot megütni – ahhoz aztán már elég sok kell… Kollégáim meglepődve hallgatták, amint kiosztom a szegény ügyfélszolgálatos lányt. Szerencsére később beismerték, hogy valamit jól elkavartak (ezúttal is hadd köszönjem meg HR-esünk, Tünde hathatós közbenjárását!) és két héttel azután, vagyis ehéten meg is érkezett a zsé.
 
Az elmúlt két héten volt nálunk két indiai kollega tréningen, most először jártak Európában. Összehaverkodtam velük és idegenvezetői szerepkörben tetszelegve megmutattam nekik pár helyet Budapesten és Székesfehérváron. Vicces volt látni, ahogy a magyar boltokban mennyire próbálnak mindenkivel magyarul kommunikálni, annak ellenére, hogy az illető nem bír a kérdéses nyelv még alapszintű ismeretével sem. Volt, ahol megvillant egy kis német is, ez egy idősödő “fegyverboltos” úriember részéről volt tapasztalható (Jó kis díszkardjai vannak, nem mondom. Van olyan 440-es rozsdamentes acélból készült “játékkatanája”, amely kiélesítve igazi pengeként is használható lenne.). Rászoktattam őket a magyar desszertkülönlegességekre és még azt is prezentáltam, hogyan készít az átlag magyar “ánkölbenszes” csirkét B-katos rizzsel.
 
A hét elején megérkeztek az étkezési utalványok – ez nagy segítség volt a nagy éhezési-időszakban (ha meg akarnám szépíteni, böjtnek hívnám:). Aztán jött a fizetés is, meg az EP-től beérkező átutalás. Hirtelen “rámszakadt a bank”, ezért váltottam: az új pénzintézet kondíciói sokkal kedvezőbbek és a legközelebbi bankfiókuk és ATM-ük abban az épületben található, ahol dolgozom.
 
Végre rendezni tudtam sokmindent, amit a hiánygazdálkodás lehetetlenné tett, pedig fontos lett volna. Ezen felül jó hír, hogy otthon lemondtuk a kábeltévét, mert egyre drágább lett és a szolgáltatás is vacak volt. Ez persze azzal járt, hogy párnapos látogatásom alatt alkalmam nyílt kábelezési tehetségem is kamatoztatni, ugyanis a padláson porosodó antennákat újra üzembe helyeztük. Szpliterek, joinerek, szűrők, csatlakozó-végződések, kábelek reszkethettek rendesen. Extraként konszolidáltam a DVD-lejátszó és a videó, illetve a videó és a tévé közötti audio- és videokapcsolatot.
 
Minden újra fehér, gyönyörű látványt nyújt, ha az ember kinéz az ablakon: fehér háztetők, fehér égbolt, fehér föld. Nem éppen márciusi időjáráshoz méltó dolog, dehát most épp így jött ki. Vagy az Időjárásügyi Minisztérium megint elszúrt valamit 🙂
 
A vonatok természetesen(?) most is késtek. Csak azért nem haragszom annyira, mert a meghirdetett 15 perc helyett csupán 12 percet késett az IC…