Egész héten rendezkedtem a házunkban, őrületbe kergetve szüleim, akik hozzászoktak a jelenlegi állapotokhoz. Sikerült félig rendbetennem a konyhát és úgy általában mindenhonnan sikerült kidobnom ezt-azt, ami már nem kellett. Most épp egy jó hangulatú meeten vagyok, innen írok és töltöm fel a cuccokat.
Mihelyt megjavul a fájlfeltöltés, lesznek szép képek is Update: nemrég frissítettem a flash plugint, lehet, hogy az kavar be valamit a feltöltésnél. Próbálkozom másik gépen is. Work in progress.. Update2: sikerült, egy másik gépről – azt hiszem lesz mit vizsgálnom a notebookom működésével kapcsolatban Mindegy, a lényeg:
Megnéztem tegnap elalvás előtt a Big Wars című animét, majd alvás után reggel felébredtem De jó. Mindezek után elmentünk a javasolt szervízbe, hogy meggyógyítsák a pénteken összetört kocsinkat (vannak még őrültek, akik a külső sávból akarnak megfordulni szétnézés nélkül, megrongálva a belső sávban szabályosan közlekedőket). Szerencsére lehetett igényelni csereautót is, amivel hazajöhettünk.
Útban a szervízhez
Még mindig úton, viszont már közel
Úttörő hó
A kapufeljárón
Égbolt, jé
Hogy kerül a kesztyű az asztalra, felvették?
Papírhalom, halom papír
Nappal szemben
Kár
Titkos felvétel
Szép belső tér
Havas bokor, cserekocsiból nézvést
Táp flotta
Útban hazafelé
Tájkép, póznákkal és házakkal
Hazafelé jövet hívott kedvenc kínai állásközvetítő ügynököm, Ms. Alexander. Tud egy melót City Westben, meglátjuk, össze tud-e hozni egy interjút. Ha igen, vissza kell repülnöm nyugatra.
Esik a hó! Ilyet is régen láttam már. Alig várom, hogy holnap hószőnyegen lépdeljek. De most aludni kell. Persze előtte az előkotort archívumból meg kell még nézni egy Galaxy Angel epizódot. Nem is rossz anime, könnyű szórakozás.
Na, akkor hamarosan jelentkezem, ezúttal képekkel. Valószínűleg nem lesz új bejegyzés, ide toldok egy galériát. Úgy a legjobb.
Na, ide is benéztem. Mármint az Eirtakon 2008-ra. Pénteken nem mentem, mert senki sem akart jönni. Szombaton sem mentem, ugyanilyen okból kifolyólag. Vasárnap találtam egy érdeklődőt, Robit. El is ugrottunk, a záróünnepséget meg is tudtuk tekinteni, fizetni már nem is kellett. Mivel kétségbe vonták merészségem, készítettem egy Zeldás karaktert (Linket) megtestesítő lánnyal egy interjút. A beszélt angolom kicsit nehézkes volt, mert magyarfertőzést kaptam az elmúlt hónap folyamán Ehhez hozzájárul a munkanélküliség és a sok magyar nyelvű kommunikáció, melyet nem egyensúlyoz ki az angol. No mindegy, most töltöm fel épp a videókat, linket mindjárt inklúdálok. Képek is lesznek, mihelyt megkapom őket e-mailben
Mivel Zokkáék szerint anyagias vagyok, ezt az előítéletet pedig nem illik megcáfolnom , álljon itt, mennyibe került az utazás a rendezvényre: 6 euró, plusz 1.5, mert visszafelé buszról nem vonatra, hanem buszra szálltam.