Zetto.hu

Takarékoskodni kell – mindenen. Spórolni, gyűjteni, kuporgatni, hogy legyen tartalék, és persze hogy az összegyűjtött kincshalomból lehessen teljesen alapvető dolgokat vásárolni, mint például személygépkocsi (luxus), lakás (luxus). Gyűjtögetni, sárkánymódra.
A mesebeli sárkányok sokáig élnek, hosszú életük során gyűjtögetik kincsüket, rajta alszanak, rajta harcolnak (amikor védik a gonosz lovagoktól), rajta esznek. Nagyjából 100 év elég lenne, ha hőn szeretett hazánkban valaki úgy igazából be szeretne rendezkedni az igazi életre. Százéves előkészítő kurzus, hogy aztán már élesben mehessen minden.
 
A magyar átlagembernek nincs pénze normális és emberhez méltó életet élni, sőt… Azon cél elérésére, hogy mégis boldoguljon valahogy, több út létezik. Leszűkítve a becsületes módozatokra, a teljesség igénye nélkül: felvehet az ember hitelt (borsos áron, veszélyes és kedvezőtlen kondíciókkal, állásbizonytalanságban – teljes stressz mellett) vagy esetleg gyűjtöget, amíg össze nem jön a pénz (csökkenő reálkereset, nyomott bérek, sok esetben EU átlagnál is jóval magasabb és tovább emelkedő árak). Az első esetben fennál az esélye, hogy belerokkan és/vagy generációkon átívelően öröklődik az adósság; a második esetben pedig könnyen kikészül az ember idegileg, amikor negyven évi nélkülözés és luxuskerülés (értsd: szórakozás teljes mértékű mellőzése, aszkéta életmód “önkéntes” felvállalása) után döbben rá, mennyire nem elég semmire az összegyűjtött kis alamizsna – ráadásul hatvanévesen már semmi sem a régi, elszállt az idő. A két út vegyítése sem tűnik utolsó megoldásnak, továbbá léteznek könnyítő faktorok is (tehetős családi vagy egyéb háttér (papa-mama, barátnő, feleség, barát, férj), szerencse, kivándorlás). Egy szó, mint száz, kénytelenek vagyunk a házunkban élni, miközben építjük – s lehet, hogy ebben az életben be sem tudjuk fejezni időben. Természetesen vannak alternatívák…
 
Talán nem áll messze az igazságtól az az állítás, miszerint hazánkban kimondottan közkedvelt a fantasy és a sci-fi. Ha ez valóban így van, akkor nem szabad csodálkoznunk rajta. Akiket évezredeken keresztül szorongatnak, sanyargatnak és már-már a kihalás szélére taszítanak, szeretnek álmodozni. Például egy szebb és jobb jövőről – nomeg kiszámíthatóbbról. Ezen fogékony táptalaj kombinálva a magyar kreativitással és az állandósult módon szorult helyzettel nagyobb teret adhat a nanotechnológiák, a biomechatronika és összes rokonágazataik robbanásszerű fejlődésének és szárnyalásának.
 
Ötven évnek sem kell eltelnie és új séma libbenhet gondolkodásunk és világképünk látóterébe: gyűjtsünk legeslegelőször hosszú életre. A tömegtermelés, minél nagyobb darabszámról van szó, annál olcsóbb. Márpedig kereslet az van… Gondoljunk csak a nagy túlélési stressz folytán túlsúlyos, dohányzó, alkohol- és drogfüggő vagy egyéb kínok közt leledző (megfelelő aláhúzandó) emberek millióira. Az örgedésről nem is beszélve. Jól jön az kis kiberimplant itt, nanorobotflotta ott – pénztárcánkhoz mérten. Vagy hitelre…
 
Szóval gyűjtünk, hogy gyűjthessünk. Felépítjük önmagunkat, a százéves, eredeti struktúrájára csupán nyomokban emlékeztető, ám tökéleteshez sokkal közelibb evilági testet. Elkezdhetünk hát gyűjteni eredeti céljainkra; házra vagy lakásra, kocsira, családra. Vajon milyen lesz a családalapítás százévesen? Hogyan szül egy százéves “android” hölgy? Élvezhető-e az élet az átváltozás után, lesz-e íze, lesz-e varázsa? Vajon a sárkányok élnek jobban és boldogabban vagy pedig a jövő embere?
 
Ezekre a kérdésekre még nem tudhatjuk a választ, ám néhány dolog bizonyára kerékkötője lehet ezen elgondolásnak. Egynek álljon itt ez: szeretett hazánkban sohasem volt divat a jó ötletek pénzügyi támogatása, a hosszútávú haszon gondolatának előtérbe helyezése a rövidtávú “megszedemmagamgyorsan” önemésztő és értékromboló hozzáállással szemben.
 
Addig is, gürcölni kell, kuporgatni, gyűjtögetni, spórolni, néha éhezni. Hátha lesz valami, majdcsak kiderül – irány vissza a taposómalomba, az ötperces munkaszünetnek vége.