A kád csaptelepe ősi volt; a zuhanyátkapcsoló henger is lejött rúdjáról múlt héten vagy előtte – tán átszakadhatott a menet. De az utolsó 
csepp az volt a pohárban (illetve kádban…), hogy a melegvízcsap elromlott. Meg lehetett volna gumizni, de úgy véltem, időszerű lenne egy modernebb szerelvénnyel gazdagítani az albérletet, melynek árát a bérleti díjból egyébként is le lehet vonni.
Vasárnap Rickkel mászkáltam a környékükön és láttam egy olcsónak tekinthető jó kis szerelvényt, zuhanycsatlakozása is volt. Az ára is normálisnak tűnt. Elindult a prodzsekt, kezdetben persze csak a gondolataimban.
Hétfőn szétnéztem a munkahely környékén, ám csak drága cuccokat árultak. Jöttek azzal, hogy kizárólag minőségivel foglalkoznak, de engem nem tudtak átverni: felkapott belvárosi részen egyetlen árdrágító tényező a környék. Megkértem Ricket, vegye már meg nekem a már korábban kinézettet – tök rendes volt és megtette, átvettem tőle este és hazaérve azt gondoltam, csak “fel kellene dobni a falra” (ha már megvan végre)… Felhívtam volt kollégámat, Pétert, aki szintén rendes gyerek! Hozott szerszámokat, ám kiderült, hogy nincsen köztük a célnak megfelelő villáskulcs. Elugrottunk a Tescóba és vettem egy olcsó hobby csőfogót. Nagy nehézségek árán (a falon sokminden be volt gipszelve, aminek nem feltétlenül kellett volna begipszelve lennie…) sikerült rászenvedni a szerelvényt, de a hidegvíznél lévő hollandert (falból kiálló csonkra történő felfogatáshoz szükséges, belső peremes anya, mely lazán a szerelvényhez van “csatolva” – egy külső peremes csavarelemhez) nem tudtam eléggé rácsavarni a fogóval. Ideiglenesen úgy hagytam, működött úgy is, csakhát mégsem a legszebb megoldás (nagyon enyhén csöpögött).
Kedden k3y adott kölcsön harmincas kulcsot és profi csőfogót. Késő éjszaka értem haza és le akartam tudni a dolgot, mielőtt elalszom. Előrántottam a harmincas kulcsot és… eltörtem a rézből készült hollandert.
Szerdán reggel trükkösen fürödtem. Mivel a hidegvizi ág “főcsapját” el kellett zárnom előző éjszaka, pánikteljes nyugovóra térésem előtt, csak forróvizet engedhettem közvetlenül. Hideget a mosdónál feltöltött vederrel tudtam szubsztitucionálni (helyettesíteni, pótolni). Napközben ismét megkértem Ricket, hogy segítsen, mivel én munkaidőben nem tudok ellógni olyan messzire. Beszerezte a hollandert, persze telefonon fel kellett világosítanom az eladónőt a szerelvények anatómiájáról, mert nem hitte el, hogy az említett elem cserélhető. Megértette, miről van szó, odaadta Ricknek. A tőle való átvétel után az albérletbe érvést azonnal nekiestem a szerelésnek az úgyszintén aznap (a vásárolt elem idevonatkozó paramétere alapján) beszerzett imbuszkulccsal. A vásárolt hollander rögzítőeleme tizes imbuszt fogadott és mivel a hölgy számára tipust is meghatároztunk, feltételeztem, hogy ugyanolyat adtak, mint ami a csaptelepen van. Hát nem. A csaptelep hollanderének rögzítőcsavarja közepén kisebb volt a hatszögletű lyuk. Sebaj, gondoltam és előkotortam a kulcskészlet eggyel kisebb elemét, a nyolcast. Ahhoz viszont már túl nagy volt az említett “lyuk”. Így esett, hogy éjjel tízkor elindultam kerékpárral Tescót keresni. 23:23-kor értem vissza egy másik készlettel, amiben már volt kilences is – természetesen külön nem kapható… (Annak a részletezését inkább kihagyom, amikor a lakáskulcsot zsebemből előkotorva kirántottam a mintának vitt elemet, minekutána lecsatolva a bringa lámpáját mehettem keresni a földszinti bozótban…) A kilences már szépen vitte. Főleg, miután rájöttem, hogy a rögzítőelem nem jobb-, hanem balmenetes. Aggodalmaim – miszerint a hatszögű lyukak méretbeli különbsége mellett akár fontos hollander- és rögzítőcsavar karakterisztikai eltérések is jelentkezhetnek – szerencsére hamar szertefoszlottak. A hollander ugyan kicsit más alakú volt, ám ugyanúgy harmincas kulccsal volt csavarható és ráment szépen a Z-idomra. Sőt, ez már nem rézből készült… A rögzítő csavarelem szintén szépen viselkedett, jól becsavarható volt a szerelvénybe. Kimerültségből származó folyamatsorrendi hibák után végül felkerült a csaptelep a falra úgy, hogy nem csöpögött és jött is belőle hideg-meleg, ahogy azt kell. Rekordot döntöttem: végre hajnali egy előtt már alhattam.
Csütörtökön korán keltem és 7:10-re beértem a kondícionáló-terembe. Mivel ugyanis újra van pénz az egészségpénztári számlámon, megleptem magam egy bérlettel. Ez (számomra) egy új hely. Drága, elit, viszont szemben van a munkahellyel, így a reggeli, bringával történő beérkezés utáni mosdás már egyáltalán nem nehézkes. Alig voltak, ők is főleg lányok. A szokásos edzéstervet folytattam, csak egy kicsit rászoktató jelleggel. Az egyórányi aktív testmozgás után kipróbáltam a szaunát is, ahol nem volt senki. Tökéletes. Úsztam is; belegondoltam, hogy január óta most tettem ilyet először.
Kicsit olyan volt ez, mint egy nyaralás – vagy akár jutalom a hét közepéig tartó, megfázással és allergiával nehezített szenvedésért 🙂 Minden nap így kellene kezdeni a napot, a japán gyárakban azért sejtenek valamit!
Köszönet minden említett és nem említett résztvevőnek felbecsülhetetlen segítségükért.
