Itthon vagyok, nem jön senki a 
party-ra, mert mindenki visszamondta. Mostanában minden teljesen máshogy alakul, mint ahogy tervezem. Sokszor azt kell hinnem, hogy én vagyok az egyetlen a világon, aki kiáll a megbeszélt dolgok mellett. Ez valószínűleg (és feltételezhetően szerencsére) nem igaz. Jó lenne minél több, az elképzelésekhez napjaink átlagánál jobban ragaszkodó emberrel találkozni.
Úgy vélem, a legjobb megoldás mindezen borús gondolatok elűzésére, ha blogíráson, ragnarokozáson és tévénézésen kívül párszáz felülést is elvégzek a Karácsonyra kapott padon.
Boldog Új Évet Mindenkinek
Archive for December, 2005
Az év utolsó bejegyzése – Last entry of the year
Saturday, December 31st, 2005Hó, fehér – Snow, white
Tuesday, December 27th, 2005Szeretem a havat. Igazi kiváltságban van részünk, ma is nagy pelyhekben esett 
a szép tiszta fehér hó – ha belegondolunk, még Jézus szülei sem láthattak ilyet fiuk születése idején. Tegnap a nagycsalád tartott karácsonyi megemlékezést. Az átlagnál vidámabb party volt. Egyik unokatestvérem gyermekei már elég nagyok ahhoz, hogy lehessen velük építőkockázni, társasjátékozni és eleve kommunikatívabbak, vicces dolgokat művelnek, ilyesmi. Nem releváns, de véletlenül kiötöltem egy időmértékes, könnyen skandálható modatot: Sok piromán gyerek által körbeszegett a fenyő…
Szűkebb családi körben szombaton tartottunk Karácsonyt. Sajnos csak jelképes ajándékokat tudtam prezentálni, mivel egyedül kellett kifizetnem a fővárosi albérletem díját – a bérlőtárs sajnos (egyelőre) fizetőképtelen (mostantól egyedül bérlem majd a helyet, nem tudom, mi lesz). Viszont én rengeteg mindent kaptam, így el is szomorodtam.
Hangya és tücsök – Ant and cricket
Tuesday, December 20th, 2005A hangya kicentizett költségvetéssel éldegélt bérelt lakhelyén. 
Egyik tavasszal bekopogtatott hozzá a tücsök, akit épp elűztek előző hajllékából. A hangya ismerte a tücsköt és megszánta, befogadta. A tücsök felajánlotta, hogy a havi lakhatási költségek negyedét fizeti, amit a hangya készséggel elfogadott ellentételezésként.
A tücsök azonban nem tudott fizetni, ezen felül kölcsönt is kért a hangyától, amíg egyenesbe nem jön. A hangya szeretett volna segíteni, ezért beleegyezett a dologba. A tücsök talált munkát, így apránként le tudta dolgozni tartozását, viszont kibírhatatlanul kezdett viselkedni. A hangya fél év után már nem bírta tovább a megaláztatást és közölte a tücsökkel, hogy egy hónapon belül távoznia kell.
A tücsök a határidő lejárta előtt ajánlattal állt elő: a költség felét állná és normálisan viselkedne, ha maradhatna. A hangya ebbe is belement, de később meg is bánta, a tücsök ugyanis pénzét szórakoztató elektronikára költötte, ahelyett, hogy az albérletet fizette volna – ráadásul, szavát megszegve, ismét elviselhetetlenné kezdett válni. Ezután több hónapon át töredékesen fizetett, tartozást görgetve maga előtt, szavát többször is megszegve – a hangya kénytelen volt természetes pihenéséből lefaragva különmunkákat vállalni, hogy a komoly költségvetési hiányt pótolni tudja… Mindezek miatt a hangya úgy döntött, hogy ennyi volt, egy hónapot adott a tücsöknek, hogy távozzék.
Az utolsó napokban a tücsök a hangya jóságát demonizálva elhitette magával, hogy a hangya gonosz és ellenére tör, ezért önmagát felülmúlva gyomorforgatóan undorító módon viselkedett. Kiköltözéskor már nem volt hajlandó szóba állni a hangyával (távollétében bonyolította a kivonulást) és később sem volt hajlandó vele beszélni. Fizetni most sem tudott, mert bizonyos dolgokat nem intézett el még időben, hogy pénzét megkaphassa.
Mivel a tücsök mindenféle verbális kommunikációt visszautasított, a hangya csak üzenetek formájában tudott kommunikálni vele. Így derült ki, hogy a tücsök nem akar vele beszélni és a pénzt is három részletben fizeti vissza.
Mi a tanulság? Furcsa világban élünk, ahol a vérig sértő vérig sértettként viselkedhet, tetszése szerint.
Térugrás – Warp
Monday, December 12th, 2005Felvetődik az emberben néha a kérdés: most mit is írjak? Hajnalban keltem, utaztam többszáz kilométert, lehúztam egy munkanapot, agyhalottként várom, hogy indulhassak egy soron kívüli osztálytalálkozóra. 
Odakinn hideg van, fáradt vagyok – bár éhes már nem, mert nemrég uzsonnáztam. Sokmindent elintéztem ma, sokmindent el is kellett napolnom. Az viszont bevillant, hogy az elmúlt hetek nagy hajtásában (munka után edzés, majd munka, csekély mennyiségű alvással fűszerezve) nem jutott időm írni a blogomba. Amikor van mit írni, nincs időm, amikor lenne egy üres órám erre, nem jut eszembe semmi.
Na jó, akkor annyi, hogy a sok munka közepette a hétvégén kikapcsolódásként játszottam egy kicsit a GTA San Andreas-szal. Most már megtehetem, hogy jetpackkel repkedek összevissza, lezúzok mindent (úgyszintén) lopott sugárhajtású vadászgépemmel, mellyel helyből is fel tudok szállni. Újra lehet területfoglalósdit játszani és végre mini SMG-ben elértem azt a tudásszintet, hogy két fegyverrel is tudok lőni egyszerre. Egyszóval félisten lettem, meg sem tudnak karcolni – átlaghalandó álmainak netovábbját értem el.
Viszont ez nem a valóság. Tudom pl., hogy ha innen az irodaházból leugranék, nem élném túl – még akkor sem, ha tele lenne vízzel a medence, mert:
a. be is fagyna
b. ha mégsem, akkor sem elég mély
Dehát éppen ezért nem is ugrom. Ha bármiféle fizikai sérelem nélkül megúszhatná az ember, talán naphosszat lépcsőzne és ugrálna. Viszont ez nem vidámpark és egyébként is… tél van…