Archive for March, 2008

Re. Cycling

Thursday, March 27th, 2008

A zűrhajóbanÉrdekes dolog történik most. Ezt a bejegyzést aközben írom meg, hogy az előzőt még ki sem publikáltam. Viszont ezzel a mostanival várni kell/kellett (majd), hogy az előző (tehát a londoni) kisebbfajta felfutást nyerjen. Ez is egy marketing- / PR stratégia, amit 2001-2002 környékén Tibi főnököm mesélt – még amikor Pesten dolgoztam: ne árasszuk el túl sok információval az ügyfelet, mindig csak egy kevés újdonságot közöljünk, ám hagyjuk leülepedni azt; a kommunikáció folyamatosságát viszont tartsuk fenn, jól kiszámolt, nagyjából állandó időközönként kiküldött hírlevelekkel. Azt azért hozzátenném, hogy elképzelhető módon úgy folytatódik a szabálygyűjtemény, hogy ha valami nagyszabású dolgot készülünk bejelenteni, nyújthatjuk kicsit hosszabbra az aktuális szünetet. Szintén feltételezem, az is hasznos lehet, ha már jóelőre beharangozzuk, hogy jön majd valami, de akkor sem szabad túl sokat feltárni előre. Annak idején azt hiszem a müszis reklámok épp ilyen célt szolgáltak, bár az lehet, hogy branding alapozás volt. Nem tudom, nem értek ehhez a témakörhöz 🙂

Nem is tudom, hol kezdjem.. A hétfőig jutottunk az előző bejegyzésben, ugye? Naszóval, kedden – mint eddig mindig – felébredtem, aztán zuhanyzás után rohantam munkába. Totál zombi volt mindenki, így nem lógtam ki túlzottan a sorból. Meló után az ideiglenes albira tekertem, ahol már várt a cseh lány. A várt az túlzás, mondjuk azt, hogy otthon volt. Nem szoktunk túl sokat beszélgetni, nem tudom, hogy miért – nekem lenne hozzá kedvem (a lengyel lánnyal többet szoktam beszélgetni, pedig nem annyira jó az angolja – sajnos elutazott, így nincs otthon). Beraktam pár cuccot a hátizsákba, majd az új albiba kerekeztem ( apránként finomodik az útvonal és elmondhatom, hogy lassan optimumközelivé kezd válni 🙂 ). Otthon találkoztam a többiekkel, beszélgettünk, mit hogy kellene intézni a házzal kapcsolatban, a tulajjal is beszéltem telefonon. Vettünk kínait meg rágcsálnivalót és a nappaliban beszélgettünk még estig. Ment közben a kicsomagolás is, plusz összelőttem a “tévéblokkot” és a “netblokkot” (kütyüket kütyükkel összekötözgetni), hogy előkészülve várjuk a szerelőket másnap, amikor költöztetik az előfizetésem. A Mac által javasolt típusú, oprendszerileg szabadon hekkelhető routert is teszteltem, hol milyen a jelerősség (úgy tűnik, fel kell kábelezni az elsőre, hogy minden szinten jó legyen, ugyanis odafent a másodikon elveszett a jel). Sok tennivalóm van mostanában, így hajnali kettőig voltam fenn, aztán lefeküdtem aludni, de kétóránként felébredtem. Valószínűleg tudat alatt attól tartok, elkésem a munkából, mert most egy kicsit messzebb lakom és ráadásul két emeletet kell utazni házon belül, így ha valamit valahol felejtek, az kicsit körülményesebb 🙂

Szerdán reggel zuhanyzás után útnak indultam, kicsit késésben voltam. Hozzávetőlegesen 23.1 perc beérni bringával és nyolc ötven volt, amikor indultam. Nagyon könnyű elidőzni egy ilyen szép, – nemcsak itteni viszonylatban értve – tágas és kellemes házban. Ami azt illeti, hazatérni is külön élmény. Megérkezés előtt párszáz méterrel arra gondoltam, milyen jó is ez a bringa és mit kezdenék nélküle – mennyire kiszolgáltatott lennék, ha mondjuk kilyukadna a kereke valahol a kiindulási és a célállomás között. Főleg, amikor sietek. Nagyszerű és érdekes dolog a tudatalatti, vagy lehet, hogy csak kezdett kicsit rázósnak tűnni az út, ezért gondoltam erre.. Ugyanis azon kaptam magam, hogy kezdek ráfon menni. Gyorsan leszálltam és betoltam a melóhelyre a megdicsőült kerékpárt. Becslésem szerint mindösszesen maximum 4.2 percet veszítettem. Egész tizenegyre (09:11AM) értem be és leláncolás előtt azért berontottam az irodába, hogy látsszék: bent vagyok (kabát széktámlán (nincs fogas), táska széken, gép bekapcsolt állapotban). Egész délelőtt munka mellett bringaboltokat keresgéltem a környéken, még a takarítónőt és a recepciós hölgyet is megkérdeztem. Kaptam jópár tippet, kávészünetben pedig még többet. Szóval volt kinyomtatott listám, néhány eltárolt címem gps-en, így ebédszünetben nekiláttam a tényleges vadászatnak, remélve, hogy egy órán belül visszaérek. Ahogy azt Móricka elképzeli..

Kifelé menet találkoztam Törvénytelen Jánossal ( tényleg így hívják, csak nem magyarul 🙂 ), aki a marketingigazgató, ha jól emlékszem és nagy bringás (versenyzik meg minden). Meglátta a kerékpárt, mondta is, hogy ez bizony külsőcsere. Mondom, áá, csak lecseréltetem a belsőt és minden jó lesz. Erre odamutat a kerékre, amit eddig nem is nagyon néztem meg alaposabban: “Nem, nézd csak, ez a külső teljesen kész..”. S igaza volt: szegény gumi annyira el volt kopva, hogy látszottak a szálak! Szépen megköszöntem és a közeli benzinkúthoz toltam a “gépet”, hogy felfújjam, hátha kitart egy darabig. Éljen az időoptimalizálás. Párszáz méterig még oké is volt, de utána tolnom kellett. E benzinkúti kitérővel kb annyi időt nyertem, amennyit veszítettem.

Megérkeztem a takarítónő által javasolt helyre. Néztem a gps térképét, néztem a boltokat, de sehol sem láttam a célt. Aztán kicsit jobban szétnéztem és megláttam a megkopott homlokzati cégtáblát. A redőnyök le voltak eresztve és ki volt írva, hogy Eladó. Nagyszerű. Fél órát elhasználtam és semmi. Irány a recepciós favoritja. Húsz perc alatt oda is értem, de nem volt ott semmi. Nem fiatalok a javaslattevők, így elképzelhető, hogy lánykorukban tényleg léteztek a keresett helyek, de sajnos azok az idők már elmúltak. Idő- és térutazásom után ott jártam, hogy az ebédidőm letelt és visszaérni is 20-30 perc lett volna – főleg bringát tolva, emelkedőn felfelé. Próbáltam hívni a kolleginát, hogy szóljak, késni fogok, de valószínűleg a főnöklánnyal egyetemben valahol ebédeltek az aktuális témákkal kapcsolatban csevegve.

Felhívtam a tudakozót, mondtam, hogy mit akarok és hogy hol vagyok (mindeközben tolva a bicajt, ahogy korábban a térképnézegetés idejére és a címlista lapozgatásra sem álltam meg – csak ha nagyon nem ment minden egyszerre a nagy szélben). Mondta, hogy van egy bolt, de az is az említett negyed másik szélén (sőt, valójában az már Cabra városrész, de oly mindegy). Azt mondta, ha kérem, kapcsolja, amit meg is tett (plusz később kiderült, sms-ben is átküldték a számot). Azt hozzátenném, hogy a nagy zajban, szélben, vételi vonalhibák közepette alapvetően is nehéz volt bármit is érteni – ezt tetőzte az érdekes dialektus ( mindegy, az itt töltött idő folyamán megtanultam tippelni 🙂 ). Szóval beszéltem a hölggyel és már ott jártunk, hogy megkérdeztem, vállalnak-e javítást, mert defektem van. Visszakérdezett, erre szétkapcsolt a vonal, mert az itteni voda egy pénzzabáló institúció. Sebaj, megkerestem a jegyzeteim között, mert nem tudtam, amit a tudakozó mondott, az az utcanév volt vagy a bolt neve, meg egyáltalán a szavaknak csak a felét értettem. Ezzel a segédanyaggal kiegészítve összeállt a kép, tudtam már, merre kell mennem. Egy harminc perc alatt oda is értem, ami szerintem helyi rekord lehet urbánus környezetben levezényelt bringatolásban 🙂

Tök rendesek voltak, a hölgy mondta, hogy holnapra kész lesz én pedig már abban az állapotban voltam, hogy annak is örültem, hogy eleve találtam egy boltot a munkahelyem tízkilométeres körzetében, ami javítást is vállal. A szerelőember közbeszólt, hogy estére meglesz, aminek még jobban örültem. Ebben a szellemben indultam hazafelé, útközben betértem egy boltba, ahol feltöltöttem a telefonkártyámat. Az eladó nem volt kedves, a pénzt és a feltöltőszelvényt csak úgy leejtette a pultra. Abban a közértben sem vásárolok többé, még akkor sem, ha tényleg számukra profitábilis termékre lenne szükségem. Most azért, mert a feltöltőn nincs közvetítői díj és semmi mást nem veszek, nem kell bunkónak lenni. Pedig sütött a nap, szóval nem értem..

Visszafelé még kellett 15 perc a megállóig, viszont épp az orrom előtt ment el a busz. Lámpákkal és bringalakatokkal a kezemben vicces látvány lehettem, ahogy a következő buszra felszálltam 5-10 perc múlva 🙂 Ügyesen el tudtam sózni a tízfrankost, ami épp úgy néz ki, mint az egy eurós – a kínaiak sózták rám még az azt megelőző napon. A munkahelyen nem szedték le a fejem, nagyon megértőek voltak, hiszen csak 50 perccel toltam ki az ebédszünetet, dehát vis major volt. Meló után azonnal útnak indultam és 50 perc séta után meg is érkeztem a bringaboltba. A szerelő szólt, hogy tövig vannak kopva a hátsó fékpofák, amit sejtettem is, mert a fékhatás elég rossz volt utánállítás után is. Vettem hát pofákat is, meg teflonspray-t is a csontszáraz láncra és fogaskerekekre. ( Tudom-tudom, rútul bánok a jószággal – mentségemre szolgáljon, hogy magamat sem kímélem sokkal kevésbé 🙂 ) Kértem, hogy csapjanak még hozzá egy gyorstapasz-készletet, just in case. Harminc euró körül megúsztam, kártyával fizettem. Félelmetes, hogy bringával percek alatt visszaértem a melóhely közelében lévő benzinkútra, ahol fújtam a hátsóba és annak ellenére, hogy informatikus vagyok, simán lecseréltem a fékpofákat az ilyen esetekre rendszeresített bicskaszerű készlettel. A régieket megtartottam mutogatni 🙂

Ezután egy törzshelyes smoothie-kitérőt (Immune Booster) követően Fehérteremnek vettem az irányt (ideiglenes szállás), ahol a cseh lányt a nappaliba bezárkózva találtam. Gyorsan megpihentem a szobámban, miközben tisztáztam kicsit az előző bejegyzés vázlatát (amelyet a mobil kártyájáról másoltam át gépemre) és megírtam hozzá az előszót is. Kicsit hosszú lett, de talán mindenki túlélte 🙂 Ezután felcuccolva elugrottam az edzésre, épp időben értem be. Nagyon jó dolgokat tanultunk és nagyon tetszett az egész. Ez aztán igazi karate, amit ott tanítanak.

Edzés után véletlenül épp akkor lakatoltam ki a bringát, amikor a narancsöves baszk lány hazafelé haladt. Ezúttal is elkísértem egy jó darabon és ismét jól elbeszélgettünk. Megkérdezte, hogy ha északnyugaton lakom, az új helyen, nem nagy kitérő-e nekem ez az egész. Azt hiszem úgy fogalmaztam – kellően kriptikusan -, több úton is el lehet jutni bárhová. Hazafelé épp útba esett egy teszkó, hát betértem. Fél tizenegy körül lehetett. Végül vettem pulykasonkát magamnak és svájci csokit Andinak, amiért otthon volt, hogy a szerelők bekössék a kábelelőfizetésem (tv+net), ugyanis azt is átköltöztettem. Nagyon ügyes volt, mert elintézte, hogy az előzetes kérés hiányában is használhatóvá tegyék az aljzatokat (a lengyel szerelő rendes volt meg azért gondolom ha én vagyok otthon, nekem nem biztos, hogy megtették volna). Jelenleg odalent 75 csatorna fogható, a szobákban pedig 18. Nah, szóval teljesen jogos a csoki szerintem. Ami a csokit illeti, kimondottan komikus lehetett, ahogy kaloriaértékeket nézegetve próbáltam magam számára is valamit kinézni, ám folyton meggyőztem magam, hogy így is sok lesz az a szárazkeksz otthon, amit valószínűleg úgy is megint kicsit meg fogok dézsmálni..

Az édességrészlegen való szenvedésem talán egy negyed órát is felemésztett, viszont az út hazafelé csupán 13 perc volt, pedig emelkedőről van szó. Ahogy előzőleg is írtam, gyalog kb 40 perc hazafelé. Ebből az következik, hogy bringával legalább háromszor gyorsabb vagyok, mint bármiféle közlekedési eszköz nélkül. Ja, a futás nem ér, pedig nem is rossz ötlet 🙂

Hazaértem tehát és újra úgy éreztem, hogy hazaérkezem valahová ( micsoda nagyszerű szóismétlés 🙂 ). Ildi és Andi voltak otthon, beszélgettünk kicsit (plusz ugye odaadtam a csokit), aztán mindenki ment aludni. Közben azért a netet is leteszteltük és tényleg megy. Én még a szárítóról leszedett ruháimat elpakoltam, beraktam a konditermi cuccokat a hátizsákba, kiporcióztam a másnapi ebédet (de minek.. ld később), fontos leveleket válaszolgattam, fontos szervezői fórumokat olvasgattam. Hajnali kettő körül már talán aludtam is. Úgy érzem, semmire sincs időm. ( jelenleg is az életem történéseit dokumentálom.. persze ha lenne krónikásom, merőben más lenne 🙂 )

Amit még érdemes megemlíteni, hogy talán lakótársamnál diplomatikusabb és türelmesebb kommunikációmnak köszönhetően elértem, hogy csütörtökön megkaphatjuk a kauciónkat, ami egy kicsit beragadt, de most már minden rendben lesz. Csak normálisnak kell lenni mindenkivel – szeintem.

Csütörtökön negyed kilencre akartam beérni, hiszen tartoztam egy háromnegyed órával. Picit elaludhattam, mert csak félkor tudtam elindulni és annyira siettem is, hogy az ebédet a hűtőben felejtettem. 8:45AM-re beértem és írtam főnöklánynak egy levelet, hogy tartozom további fél órával, amit le szeretnék dolgozni. Reggeli (sonka, cékla, koktélparadicsom, víz) mellett nekiláttam a melónak, mert úgy volt, hogy tíztől prezentációt tart a progiból, amit még nem fejeztem be. Előrelátásból bekapcsolva hagytam a gépet, így értékes perceket nyertem, azonnal a munka közepébe csöppentem. Közben megérkezett a főnöklány is és mondta, hogy felejtsük el a fél órát. Egyeztetések közepette nagyjából prezentációkész állapotúvá tettem az alkalmazást, így mehetett bemutatni. Fél óra múlva visszatért, hogy el lett halasztva egy órával és van egy pár módosítandó, amelyeket gyorsan meghegesztettem. Aztán jött a kávészünet, ami szintén jó volt, beszélhettünk az új kollégával is. A rendszergazda mondta, hogy most már tényleg leméri a tévéjét, amit nekem ad és még el is hozza az albihoz. Ebédig egy másik projecten dolgoztam, viszont túl hamar kész lettem, így elkezdtem írni ezt a bejegyzést. Egykor elsétáltam a boltba, ahol vettem tonhalsalátát, tojássalátát, vegyeszöldséget, kukoricát, burgonyapürét csirkemellfilével. Az ebéd tehát nagyon finom volt és közben jól el is beszélgettünk.

Az egész napra jellemző, hogy nagyon jó idő volt és a kapcsolatom a főnöklánnyal sokhónapos rekordokat döntött. Ennyire jól még soha sem jöttünk ki. Elképzelhető, hogy rájött, csak kedvesnek kell lennie velem és akkor én sem leszek morcos: örülök, ha kikéri a véleményem és meggyőzni próbál, nem pedig utasítgat, mert azt nem szeretem. Szóval ilyenkor én is rendesebb vagyok és ez jó.

Megint jó sokáig bennmaradtam a melóhelyen. Egyelőre nem tudom, a pénzt sikerült-e lakótársnak elintéznie (nem érem el, és az ügynök sem válaszol – remélem, nem ölték meg egymást), ugyanis én az adott időben nem tudtam beugrani a belvárosba. Hamarosan indulok a konditerembe. Csak a szokásos: egy óra bringázás oda, egy óra futás ott, egy óra bringázás vissza. Minden nap így kéne, még több mozgás kell és még kevesebb kalória – végre újra szigorúan kellene vennem mindent 🙂

Amúgy meg belefutottam egy ősi, idegesítő bugba, de így munkaidő végére elimináltam, szóval minden jól alakul ma.

London’s Burning *

Wednesday, March 26th, 2008

London’s Burning
Most jól nem mondom el, hogy reggel a munkahelyre való tekerés közben kilyukadt a hátsó kerekem belsője és külsője. Ha elmondanám, nem lenne témám egy újabb bejegyzéshez. Ez a mostani is eléggé necces, hiszen több nap mozgalmas törénéseit dolgozza fel. Ráadásul kevés idő áll rendelkezésre a megírásához, hiszen menet közben zajlik mindenféle egyéb folyamat is, hogy informatikusan fejezzem ki magam.

Állítólag létezik legalább egy miniszterelnök, aki gondolatait, elmélkedéseit tollba mondja , majd az erre kijelölt emberek rendszerezik, letisztázzák azokat – ezután jóváhagyásával amint tudják, publikálják. Namármost erre a sok feladatra én vagyok egyedül, egyetlen egy Zetto; már ami a saját blogomat illeti 🙂 El kell viselnetek, nyájas olvasósereg, hogy eléggé vázlatos leszek. Már elnézést, hogy letegeztelek benneteket. Vagy Önöket, kinek mi tetszik jobban. Nagyszerű ez a szabadság, nem? 😀

Ez a bejegyzés a húsvét előtti és alatti eseményeket dolgozza fel. Pontosabban én dolgoztam fel, a bejegyzés csak karaktereket tárol. Ha szigorúan vesszük, gondolataimat egy semi-univerzális nyelv (magyar) szabályait többé-kevésbé helyesen követve karakterekké formálom, amelyek nem másak, mint egyesek és nullák sorozatai. Ezeket a jószágokat egy szolgáltató szerverének adatbázisában tároltatom. Amikor ezt olvasod, ugyanez zajlik, csak visszafelé. Bocs mindazoktól, akik már tudták 🙂 ..a HTML-t nem keverem bele ígérem 🙂

csütörtök:

  1. húsvéti meglepetés munkatársnőknek, örülnek neki
  2. Andi lakótárs aggódik az ügyintézés (hiánya) miatt, intézkedem, mert már megint beszakadt minden
  3. munkáltatói igazolás beszerzése, egyeztetés ingatlanügynökkel, ajándék munkatársnőktől, hajtogatás a kindertojás-csomag dobozából
  4. bringa, kondi, bringa
  5. bringával reptér felé, Zokkától az eredeti PPS szám átvétele (északra menekített bőröndből, köszönet!)
  6. Andira várni, hogy megadja az ügynök számát vagy felhívja, hogy tényleg megyünk
  7. telefonos megbeszélés a holnapi lakásfoglalásról, minden tisztázódik
  8. otthon minden repjegy megrendelése a nyárra, szerkesztés a MATnak, üzenethagyás és e-mailírás ügynöknek, online check-in, felkészülés a másnapi repjegy nyomtatására, hajnalban alvás

péntek:

  1. ébredés átmeneti albiban, hajvágatás a közeli bolt mellett, bevásárlóközpont, nagy nehezen jegynyomtatás (az első netkávézóban nem lehet usb-s eszközt olvasni, ami csak utólag derül ki, miután bedobtam a zsét, a másik helyen is sok a szenvedés, de sikerül végül)
  2. sietek gyalog az előrecsomagolt hátizsákkal, de előtte lelakatolom a bringát
  3. épp odaérek ügynökhöz, Andi is, papír kitölt, pénz kifizet, kulcsokat átvesz
  4. kulcsok nem nyitják az albit, ügynok segít, de várni kell rá és hideg van
  5. Ildi megérkezik, átnézzük a lakást
  6. bevásárolunk és hajnalig party, de főleg Ildivel
  7. fűtesgond, pár cucc kicsit amortizált

szombat:

  1. ébredés az új helyen
  2. gyalog a másik albiba (50-60 perc), hölgynek segitek eligazodni a digitális térképemmel (megállt a kereszteződés előtt, ahol áthaladtam. kérdésére reagálva rákerestem az általa felkutatni kívánt címre, aztán elvitettem magam egy darabig, miközben elmagyaráztam, hogyan jut oda – még a térképet is irányba forgatom, hogy jobban képben legyen)
  3. rádió ébresztő funkciójának kikapcsolása (ez volt az egyik, amit elfelejtettem), papucs hátizsákba vágása (és ez volt a másik)
  4. épp elérem a buszt, életemben először ellenőrrel futok össze, ami nem gond, hiszen csak jeggyel lehet felszállni eleve (bár az ellenőr azt is nézi, hol szálltál fel és a jeggyel meddig utazhatnál)
  5. reptéren hamar bejutok a biztonsági kapun túlra, mert online módon check and go megoldást választottam
  6. megtalálom az indulasi helyet, gyorsan megebédelek, de csak itt megszokott hideg kaját árulnak főleg, így levest kérek és lattét
  7. várok az indulásra, közben telefonkártyát próbálok feltölteni automatával, aztán telefonálok (ingyenes bejelentő), mert nem kaptam cetlit a géptől
  8. a repcsi késik, kezdetben 20-30 percet ígérnek. kezdetben..
  9. sétálgatok, rászólok topup-automatás cégre, mert még mindig nem küldik az aktivációs kódot sms-ben. elgondolkodom, használjam-e a másik automatát, de inkabb nem, ki tudja, az hogy viselkedik (közben még tanácsot adok egy lánynak, aki szintén hasonlóan járt, de még mielőtt az én pénzem nyelődött el – hidegen megköszöni, tudja, hogy mi a módja, szóval közlésem információtartalma nulla)
  10. a kiírt időponthoz képest két órán belül felszáll a gép, mindezek ellenére még mindig azt gondolom, ésszerűbben szervezettebb ez a másik légitársaság (tehát a nem állami)
  11. repülőn a sokhetes Newsweekemet olvasom, retúrjegyet veszek buszra, ami bevisz majd a Viktória állomásra és aztán vissza a reptérre
  12. Megérkezem az ángliusok földjére, a topupkódot tartalmazó sms és a gps jel is “megérkezik”, papirra leírom a kódot, séta közben egyenleget töltök, egyeztetés céljából hívom Eriket (mivel telefonálni nem tudtam, még csak akkor tudja meg, hogy mennyit is késett a gép és hogy “ja, amúgy megérkeztem”), megtalálom a kijáratot, felszállok a buszra a kedvezményes jeggyel
  13. a busz dugókat kerülget, közben gps-szel szórakozom ( Ghost in the Shell feeling 🙂 ), fényképezés, mint hülye turista, sofőr folyton beszél valakinek és a megállóknál hátrakiált
  14. megérkezem, találkozom Erikkel, meghívom egy smoothie-ra, eszem sushi-t is, veszek napijegyet egyes és kettes zónára, megnézzük a Buckingham Palace-t kívülről, séta a parkban, egy (tippre) fülöp-szigeteki lány megkér, fényképezzem le, aminek örömmel eleget is teszek (felhívom rá a figyelmét, hogy nem lett tökéletes a kép, hadd csináljak újat, ám szerinte jó lesz így), később távolkeleti lányokat igazítok útba, mintha őshonos lennék a területen 🙂
  15. megismerkedem a metróhálózattal, nagyon jó rendszer
  16. Erikékhez metrózunk, találkozom feleségével, Adrienn-nel, étkezés
  17. közben töltőre teszem a telefont
  18. elkísérem Eriket melóhelyére, utána egyedül mászkálok a belvárosban (a Liverpool utcánál váltok át a piros vonalra), hideg van (ráadásul a metróból kifelé jövet a rendőr majdnem lelő egy hirtelen mozdulatom miatt)
  19. vissza Erikhez, miután telefonál, hogy mehetek (kaptam egy angol telefont, amin kedvezményesen hívhatnak)
  20. megint belváros, séta, beszelgetés, hideg, Soho, sok részeg fiatal, beülünk egy pizzériába, jó az étel és udvarias a kiszolgálás
  21. kipróbálom az egyik utcai büfét (hotdog-árus, aki szinte megsértődik, amikor majonézt kérek), miközben az angol pénzt számolgatom, hogy fizessek, füttyent valaki, az árus és egy másik villámgyorsan elmenekülnek (büfékocsi nélkül sem semmi olyan gyorsan futni) – engedély nélküliek valószínűleg
  22. hazaindulunk éjszakai busszal (hajnalban), a muszlim népviseletes sofőr elfogadja az előző napi jegyemet, ami kedvező a tárcámnak, dél-afrikai fiatalok ülnek mellénk, sokat viccelődnek, át kell szállnunk másik buszra
  23. Erik találkozik és beszélget spanyol volt kollégájával, magyar lány beleszól a beszélgetésbe és leszállás közben a spanyollal kommunikál, megkérdezi honnan valók vagyunk, amikor megmondom, hogy Magyarországról, magyarul mondja, hogy ő is – Florának hívják
  24. Erikékhez vissza, a pótágy vadonat új és jó, zuhany, fogmosás, alvás

vasárnap:

  1. ébredés, bevásárlás (muszlim boltban – Húsvétkor is nyitva természetesen), ajándék Adriennéknek, reggeli
  2. Erik munkába indul, én maradok, Adriennel kicsit beszélgetünk, majd együtt bemegyünk a belvárosba, de előtte jegyet is kell venni
  3. eljutunk a British Museumhoz, ahol elválnak útjaink, mivel munkába kell mennie
  4. mászkálok körbe, videózom, fényképezem, rögtönzött kiselőadást tartok más látogatóknak egyes távolkeleti írásrendszerek összehasonlításából történelmi és egyéb síkokon
  5. eldontöm, hogy összefoglalót írok, el is kezdem
  6. könyvesboltban “órakat” töltök, hiszen tele van jobbnál jobb és érdekesebbnél érdekesebb könyvekkel, aztán ajándékbolt
    • magamra 11.03 Fontot költök (japan konyvek: Genji Monogatari, Bushido, The Book of Five Rings)
    • ajándék: 22.01 Font (családnak egyiptomi figurák, kollégáknak vizilovas ceruza, lakótársaknak Rosetta-köves ceruza)
  7. bezárófélben lévő koreai étteremben bimbibab (vagy nem is emlékszem már pontosan, mi volt a neve) fogyasztása acélpálcikákkal (inni: firssen facsart narancslé, utóitalnak pedig aloe verás ital) – még mindenképp vissza kell mennem a “Múzeum utcára”, ha legközelebb Londonban járok (pontosabban: vissza kell mennem Londonba mindenképp), hogy kipróbáljam, amit eredetileg akartam enni csak nem volt; nagyon jó hely (csak egynek: tükörtojás, ami kívülről fehér és a sárgája a belsejében leledzik)
  8. képeslapvásárlás, majd séta az Oxford utcán, karamelizált mogyorót áruló krisnástól veszek egy adagot egy Font ötvenért ( feketekereskedelem támogatása másodszorra 🙂 ), már a dialógus miatt is megéri (plusz kapok áldást is: “Bless You, Brother”; ráadásul rájövök, hogy az each néha használható az any szinonímájaként is)
  9. sikertelen plázakeresés (a Plaza nevű az egyetlen, amit találok, de az be van zárva – errefelé nem divat az ilyesmi, úgy tűnik), majd metróval a Viktoriára utazom
  10. Zumo (így hívják a smoothie-bárt) nemtalálás, sima mezei boltban smoothie és diétás nass vevés (hideg van odakint, na)
  11. pénzelfogyás, atm használat
  12. bevásárlás japán cuccokból (főleg sushi, izé, pontosabban maki), plusz wasabis borsó vásárlás
  13. mászkálás, majd tonhalas-kukoricás maki vevés
  14. a zöld tea nem az igazi (dehát azért, mert ez nem a kommersz, hanem az igazi és nem arra számítottam), busznézés (hogy tudjam, holnap mikorra kell ideérni), egy kopasz kínai információstól kérdezem, mikor indul a Greenline, de szemtelenül azt mondja, nem nekik dolgozik, menjek a túloldalra, ahol vannak és nézzem meg ott, angol nő kisegítése két Fonttal (tudom, hogy elképzelhetően csak hazudta, hogy lekéste a buszát, de olyan udvarias volt és olyan szép volt a brit női kiejtése, hogy már ez megért nekem két Fontot), egy muszlim családot útbaigazítok, így már tudják, hogyan jussanak el a metróállomásra ( ahhoz képest, hogy csak túrista vagyok, mindenki engem kérdez és mindenkinek próbálok is segíteni 🙂 )
  15. séta, majd metróval Brixtonba hajttatok (a Victoria line egyik végállomása), mert jól hangzik a neve és épp a kettes zónán belül van
  16. leszállok és felmegyek a felszínre, majd miután öt-hat fekete úriember is drogot próbálnak rám sózni ( nem sámli: a konkurrencia métereken belül megfér egymással, talán felosztották a termékskálát? 🙂 ) és valaki pénzt kér buszra (épp fényképeztem, amikor odalépett és kezet nyújtott – akkorra viszont már éppen próbáltam az oldaltáskámba helyezni a pocket PC-t, így eléggé ügyetlen helyzet alakult ki (de azért nem volt gond, csak egy pillanatot kértem, amíg rendesen elteszem a gépet), ezután 90 penny-t kért, majd amikor megemlítettem, hogy elittam az összes pénzem, lejjebb ment hatvanra, ám akkor sem tudtam neki segíteni, így eloldalgott), úgy döntöttem, hogy irány a metró – öt percet töltöttem Brixton városrészben és fehér emberekből elég keveset láttam
  17. Wauxhall állomáson leszálltam, mert poénosan hangzott és mert itt lehetett vasútra átszállni, amit ki akartam próbálni – kísérletezni viszont nem volt idő, mivel sietni kellett vissza Adriennékhez, szóval újra metró
  18. a Victoria vonalon épp valami torlódás vagy javítás volt a célomhoz közeledve, így volt egy kétperces leállásunk (viszont legalább szépen bemondták – az utastájékoztatás nagyon jó Londonban!), ja és sok gótot láttam a metrón 🙂
  19. hazaérés, beszélgetés, netezés ( felkéredzkedtem a routerre :), vicces, hogy a letöltés ezerszer jobb, mint abban az országban, ahol dolgozom és élek – hiába, Anglia mégiscsak Anglia.. ), alvás

hétfő:

  1. ébredés, beszélgetés, reggeli
  2. jegyfeltöltés Adrienn Oyster kártyájára (tök jó rendszer), amit kölcsönkapok, metrózás Erikkel, Victorián smoothie-vásárlás a Zumóban, túl sokat adok véletlenül és amit visszakapok plusz amitől meg akartam szabadulni, bedobom a perselybe (az angol pénz nagyon nehéz és nagy), elköszönés, köszönetnyilvánítás, buszra felszállás
  3. menet közben Zokkának nem tudok segíteni (telefonon kéri), mert nincs gprs-em sajnos (utólag is bocs),
    lemerülőfélben lévő gps-szel szórakozom, a busz ezúttal hamar ott van
  4. belépési mizéria (nincs check and go leolvasó a biztonsági kapunál, így visszaküldenek a check-inhez, utána többszakaszos sorakozás, biztonsági kapu bejelez, pedig minden fémet eltávolítottam (tárca, öv, kulcs, stb), megmotoznak és még a notebookomat is újra átvizsgálják), labirintusozás (vicces dolog, éljenek a fapadosok), összefoglaló írásának folytatása, amíg a gép indulására várok (maradék japán kaja elfogyasztása)
  5. repülőn újságolvasás, nem kérek kaparós sorsjegyet, megérkezés, inkabb gyaloglás
  6. egy óra múlva átmeneti albinál vagyok, pihenés, átcuccolás új albiba bringával, átcuccolás 2, ekkor talalkozás Ildivel, beszélgetes, mosás odatétele
  7. átcuccolas 3, ébresztőradiót is hozom ezúttal, feltételezhetően a legrövidebb út megtalálása, kidőlt kerités felfedezése ( már megint alvajárhattam vagy valami 🙂 )
  8. teregetés, rendezkedés, zuhany, 40 perc séta a teszkóba, vásárolgatás (szappan, -tálca, kétféle hal, 2 csomag vegyeszöldseg, alma, koktélparadicsom, smoothie, sonka, cékla, nemtapadós alufólia, probiotikus teszkóyoghurt
  9. megint 40 perc séta, éjfel után hazaérés, sütes, főzes, átöltözés, telefon töltőre, blogvázlat
  10. keddi ebéd kiporciózása, mosogatás, fogmosás majd alvás

* ez volt az egyetlen dalcím, ami eszembe jutott, még általánosban tanultuk 🙂

Peaceful days

Sunday, March 16th, 2008

Koper, yaay :)Vígan fő a vegyeszöldség, szépen sül a hal – teljesen ideális idő arra, hogy az ember összeszedje gondolatait és blogot írjon. Persze könyvet is olvashatnék, vagy újságot, ugyanis azt is szoktam ám.. A legjobb persze a regény folytatása lenne, csakhogy attól meg mindig elmegy a kedvem, mert eddig még senki sem írt róla kommentet. Az oké, hogy nekem tetszik, de ha senki sem nyilvánít róla véleményt, nyílván rossz úton haladok (csak udvariasságból nem mondja meg senki) és akkor meg minek erőltetni.

Holnap lesz egy hete, hogy Fehérterem városrészbe költöztem. Azért kellett, mert lejárt a régi helyen a szerződés és nem akartuk meghosszabbítani, újat meg csak olyat leltünk, ahová legkorábban 21-én lehet majd költözni. Ezen a fehértermi helyen két lánnyal lakom együtt: egy lengyellel és egy csehvel. A japán lány szobáját béreltem ki egy hónapra kettőötvenért, ami egész normális. A ház kicsike, de tetszik a jó térkihasználtsága, egyébként meg Miyazakis hangulatot kelt, szóval übercool. A környék is tetszik, teljesen biztonságos és nyugodt, ráadásul a munkahely 15.2 perc bringával. Ellenszélben 16.9 🙂

Tegnap elugrottam az egyik magyar barátomhoz egy másik városba bringával. Az eső esett, de nem érdekelt nagyon. Végülis csak 16 km-re volt a dzsípíesz szerint. Kimondottan nagy megpróbáltatás volt odaérni és a gps és a telefon az utolsó kanyarban mondta fel a szolgálatot a zsebemben és oldaltáskámban uralkodó nagy páratartalom miatt. Tippre odamentem egy házhoz és reméltem, újraindul a telefon, hogy felhívhassam Zolit. Többszöri újraindításra sikerült is, ám kiderült, hogy rossz utcában vagyok. Féltem, hogy épp akkor fogy el a pénz, de végül megtaláltuk egymást a szakadó esőben. Mindenem csurom víz volt, ám az irataim és a számítógépem megúszta. A korábban Zolihoz menekített nagybőröndöm jó szolgálatot tett. Tartalmából fel tudtam ruházkodni. Utólag is köszönet mindenért!

 

 

Kipróbáltuk az új távirányítós helikopterét, ami jó móka volt, majd a zuhogó esőben a faluközpont felé vettük az irányt, megcélozva a thai éttermet. Előtte persze benéztünk egy nagyközértbe, ami jó dolog volt. Az étterem fullon volt, így foglaltunk asztalt 21:45-re, mert akkor volt az első felszabaduló időszak (egyórás szeleteket osztanak ki – igazi jól olajozott precizitás és szervezettség, pirospont). A fennmaradó 45 percet egy pizzériában húztuk ki, nagyon szerethettek minket, mert minimális rendelést adtunk le. Fene akarja telezabálni magát a nagy lakoma előtt. A thai étteremben már várt ránk az asztal. Nagyon szépen és gördülékenyen intézték a dolgokat, látszott, hogy nem helyiek az irányítók és közreműködők. A hely kétszer drágább volt, mint ahogy az előrejelzés szólt (valószínűleg ebédre vonatkozó árakról volt szó), de azért megérte beugrani. Minden mozdulatomat figyelhették akkor is, amikor fizetésre került a sor, hiszen mihelyt elővettem a kártyámat, szó nélkül odajöttek egy leolvasóval. Mint említettem, csillagos ötöst adok a helynek szervezettségből!

Ma beugrottam egy közértbe és sajtos-sonkás táskát (jambon), hengeres tükörtojást, és helyben gyártott gyümölcspürét (smoothie) vásároltam. A bringát beengedték a boltba, mert rendesek voltak és mindig jól jön a vásárlói elégedettség nekik is – gondolom. Egész nap szép idő volt, így délután meglátogattam egy nagyobbfajta teszkót. A minimálisan szükséges dolgokat vettem csak meg, hiszen kicsi a hűtőnk hármunknak, majd amikor kifelé jöttem, kipróbáltam egy plüssmarkoló automatát. Háromból semmi 🙂 Segítettem egy kelet-európai középkorú embernek mobilszámláját feltölteni öt euróval. Nem tudott a közös nyelven, szóval én mondtam a magamét, ő is mondta a magáét, közben meg mutogattunk. Megérte nyelveket tanulni, ha nem érek velük semmit 🙂 A topup automata használata egyébként olyan egyszerű, mint a faék. Akkor használtam életemben először olyat. Csak mondjuk én el is tudom olvasni, mi van odaírva, szóval oké, tudom, hogy ez így csalás 🙂

Epres tej a legjobb – vettem még cranberry juice-t is, az is finom lesz, biztos vagyok benne!

PS: Ja, azt nem is mondtam, hogy már újra van első lámpám a bringán, mégpedig ledes. Szombaton jól bevásároltam: lakat, újratölthető elemek, töltő, ledes lámpák. Igazi elektromos orgia.. A kés pedig a legjobb szükségcsavarhúzó és szakadó esőben a legjobb dolog problematikusan felilleszthető lámpatartó elemet kormányra szerelni.

PPS: Egy általános iskolai osztálytársam meghívott Londonba, így Húsvét hétvégéjén, az új albi birtokbavétele után repülök a Magyarországnál is több lelket számláló metropoliszba. Érdekes lesz, még sohasem voltam ott.