Igen, ez egy nekrológ. Szerencsére eddig még nem kellett ilyet írnom. Most viszont igen és valószínűleg vacak is lesz. Hát lássuk.
Blackie-t az elkövetkezendő hetek folyamán valamikor eutanáziában részesítik. Vélhetően olyan napon, amikor az időjárás kedvező lesz, ugyanis egy erdei háziállat-temetőben nyer majd örök nyugalmat. Esőben pedig elég rossz ásni és temetni. Sajnos nem lehetek majd jelen, hogy közösen vitelezzük ki családommal mindezt. Azt hiszem, az a legkevesebb tehát, amit tehetek, hogy emléket állítok egy kutyának, akit Blackie-nek hívnak.
Blackie 1991-ben látta meg a napvilágot szomszédunk telkén, ahonnan Misi bácsi a házához hozta testvérével egyetemben. Édesanyjuk egy kóbor puli volt, ám mindketten más genetikai vonásokat viseltek magukon. Magunkhoz vettük mindkét kutyust, ám Blackie és Kopi csak rövid ideig örülhettek egymás társaságának. Utóbbit anyu egyik kolléganője kapta meg, a nevet is talán ő adta neki – vagy mi, már nem emlékszem. Sajnos Kopi nem élt sokáig: egyszer rossz oldalon ugrott ki a kocsijukból és elütötte egy autó.
Blackie a színe miatt kapta nevét és bár testvére is fekete volt, az ő neve arra való utalás volt, hogy korántsem volt olyan bundája, mint a mi kutyusunknak. Blackie egyébként egy mudi keverék és nagyon szívós teremtmény. Kétszer is közel járt a halálhoz, de simán megúszta. Egyszer tüdőgyulladást kapott és a tüdeje majdhogynem vízben állt, máskor pedig elkapott valamit, ami megtámadta a középfülét. Ez utóbbi komolyabb volt és 2004-ben történt. Szegény kutya szemei jojóztak az idegi alapú támadás miatt, de a kezelés végül jócskán javított állapotán – így velünk maradt még további négy évig.
( http://www.youtube.com/watch?v=v8TkxxXfpWg )
Érdekes és elgondolkodtató dolog, hogy amikor hozzánk került, Blackie nem látott és a lépcsőt is újabb tégla-fokokkal kellett kiegészítenünk, hogy közlekedhessen rajta. Annak fényében válik ez elgondolkodtatóvá, hogy jelenleg sem túl jó a látása és segítség nélkül nem tud lépcsőzni.
Ezt így végigolvasva rá kell jönnöm, valóban vacak írás lett. Méltatlan és kegyeletsértő. Nomeg persze beteg, abszurd – remélhetőleg morbid azért nem. Ja és persze eleve hol szokás még élőkről nekrológot írni?
Dehát fenébe is, félre a konvenciókkal.
Argh, tudtam, hogy elrontok valamit.. 1991, nem 2001!
Én tökre meghatódtam rajta. 🙁
De legalább szép, hosszú élete volt.
Végül 2008. október 17-én, pénteken altatták el. Sajnálom, hogy nem lehettem ott, a szüleimnek és a testvéremnek kellett mindent intézniük az altatástól és eutanáziától kezdve a temetés előkészítéséig és kivitelezéséig. Szegényeket eléggé megviselte. Édesapámnak nagyon nehéz volt szabadságot kikövetelnie – remélem, nem lesz belőle baja.
Blackie városunk határában egy erdőben nyert örök nyugalmat. (csak az utolsó napokban voltak komoly fájdalmai – remélem, keveset szenvedett).
Nem voltam ott.. 🙁