Zetto.hu

Most kép nincs, bocs, de ez van. Egy halom dolgom van és ez a bejegyzés is kutyafuttában készül mindjárt.

Szóval a reptér után az volt, hogy hazamentem, megfázott a torkom bringázás közben, egy tonna dolgot elintéztem otthon, aztán conra indultam éjszaka (a kettő között eltelt egy hét), majd nem aludtam, csak dolgoztam (felkészülés a rendezvényre), aztán a conon is végig. Begyulladtak a szemeim, betegszabira kellett mennem és nem utazhattam vissza számüzetésem országába. Féltem, hogy a szaruhártyámnak most már annyi, de utána a doki a harmadik visszarendeléskor megvizsgálva megnyugtatott, hogy minden rendben. A kenőcsöt és a cseppet továbbra is applikálni kell. Nem lenne szabad nagyon gépeznem sem, pedig ez a munkám 🙂 Jó volt szülővárosomban élni egy kicsit, találkozni régi és új barátokkal, ismerősökkel. Kocsit sajnos nem vezethettem a szemem miatt és gépezni sem lett volna szabad. Amíg otthon dekkoltam nagy nehezen az összes domainünket átregisztráltattuk és jól letöröltem mindent a régi szervereken. Azóta mér a zetto.hu is átregelődött. Kicsit nehéz szülés volt, de a lényeg, hogy már ez is megvan! Köszönet Ricknek és Mac-nek a hosztolásért és Einonéknak a domain átregért.

Elérkezett az idő, amikor vissza kellett utazni, viszont sikerült úgy időzíteni, hogy épp akkor repüljek, amikor Mac és Rick – így együtt tudtunk utazni a repülőn, ami sokkal jobb, mint egyedül. A nagy albiban sikerült vendégeimet elszállásolni és csak egy fél napig kellett őket egyedül barangolni hagynom a városban, ugyanis elintéződött, hogy délután ne menjek be dolgozni. A hétvégén béreltünk egy nagyon király nullkilométeres, erős, félig-meddig sportkocsit, ami húzott rendesen. Beutaztuk majdnem az egész országot két nap alatt, 1200 kilométert vezettem. Szerintem nagyon jó volt és a srácok is úgy nyilatkoztak, jól érezték magukat, Mac blogján részletes élménybeszámoló is található. Mivel most fusiznom kell mindjárt, egyelőre linket nem tudok biztosítani az említett anyaghoz. Ejj, mindig ez a rohanás..

Pár hozadékvolt ennek a nagy utazgatásnak:

• gyakorlott balkezes sebességváltó emberré váltam ( immáron tehát kétkezesnek vagyok tekinthető 🙂 )
• rászoktam a vezetésre (azt hiszem, ez nem csoda: leírhatatlanul jó érzés éjszaka egy erős, stabil, megbízható, gyors és mozgékony sportkocsival meredek, keskeny, kanyargós erdei utakon csapatni), jövő hétvégére is bérlek majd egy gépet és itteni haverokkal “szétütjük” az országot 🙂 (bocsánat, ha agresszívnak tűnik, ám valójában ez egy belső körös (Z és fővárosi albijaiban 2001 és 2003 között lezajlott háziparty-k látogatói) szleng arra, hogy valaminek egyes lokációit jól meglátogatni (pl szétütni a fővárost, dungeon-özni: mindenfelé mászkálni, szétnézni a fővárosban) )
• kedvet kapott több magyarországi magyar barátom is, hogy meglátogasson

Miután barátaim hétfőn hazautaztak (itt munkaszüneti nap volt), kicsit üres érzés kerekedett felül bennem. Elbuszoztam egy plázába, készíttettem finom smoothie-t, leadtam a kulcsot a japán lánynak (nem volt otthon, így a cseh lány barátnője engedett be (nem éreztem fairnek a kulcsot használva csak úgy besétálni) és sűrűn mosolygott rám, nem értettem, hogy miért; hagytam üzenetet Junkónak, plusz még utána esemeseztünk párat), sétáltam egy órát egy buszmegállóig, vártam fél óráig egy buszt, hazabuszoztam. Az albiban átöltöztem, kipakoltam, ami nem kellett, bepakoltam, ami igen, majd bebringáztam a belvárosba. Onnan a nagy parkba hajtottam a villamossínek mentén. A kitérőt egy teszkólátogatás követte, mely a hazafelé vezető vonulási tervet tartva is simán útba esett. Kicsit még dolgozgattam meg ilyenek, majd hajnalban aludni tértem.

A munkahét négynapos volt, de mindenki tök zombi volt amúgy is. A főnöklány most jobb hangulatban található általában. Sok hülyeséget kellett fejlesztenem, de már nem is emlékszem, hogy egész pontosan mikor mit is csináltam. Minden esetre örült, hogy haladok a projectekkel. Mindenki örült a csokinak, amit adtam nekik. Általában viszek a kollégáknak pár apróságot, a kolleganőm ráadásul pl Ludas Matyi DVD-t (a régi, utólag felszínezett filmverziót) is kapott angol felirattal. Fogékonyabb a magyar nyelvre, mint a többiek. Érdekes volt még, hogy micsoda nagy felháborodást váltott ki (három kollégám is ejnyebejnyézett több napon keresztül), amikor elmeséltem, hogy kipróbáltam autopályán, nulla forgalom közepette, milyen sebességnél korlátozza le a sportkocsi motorját az elektronika. A megfejtést itt azt hiszem nem fedném fel. Inkább 🙂

Pénteken csapot-papot magam mögött hagyva (na jó, ez mégsem teljesen igaz..) egy északi faluba kerekeztem (a GPS vevőt a hátizsák bal vállpántjának (vagy hogyan kell ezt kimagyarkodni?) egyik, talán épp erre kifejlesztett alkalmatosságába erősítettem, így a kéken világító és zölden villogó eszköz miatt úgy nézhettem ki, mint egy kerekező kiborg vagy rendőr 🙂 – minden esetre feltételezhetően a fülhallgató csak erősíthette ezt a képet) – egy óra alatt oda is értem -, hogy Beával, Katával és Zokkával találkozzak. Jó este volt és a faluban alhattam, így nem kellett hajnali négykor hazatekernem. Szombaton jól megreggeliztünk a faluközpontban, majd a boltban vettünk narancslevet és összeszereltük Zokka bringáját. Ez lehetővé tette, hogy a kb 10km-re lévő félszigetre kerékpározzunk. Feltekertünk a hegy tetejére – eléggé tüdőgyilkos vállalkozás, annyi szent -, majd kicsit köröztünk a fenti ösvényeken – ugyanott, ahol Rickkel és Mac-kel is voltunk a megérkezésük utáni pénteken. Ezután legurultunk a mólókhoz, ahol beültünk egy helyre sörözni, illetve lattézni. Ezt követte egy másik hely, ami tök jónak tűnt. Itt lazacot hoztak, lattét és banoffee-t 🙂 Aztán mindenki hazatekert, a GPS jópárszor megtréfált, de azért simán sikerült a küldetés. Itthon derült ki, hogy nem kapcsoltam ki az ébresztést, így egész nap szólt a rádióm, egészen megérkezésemig. Arra is fény derült, hogy Ildi nem tud aludni, ha nyitogatom az ajtót, ugyanis nyikorog. Úgy döntöttem, inkább lejövök a nappaliba (mivel már minden számítógépes tevékenység lezajlott, amihez a ki-be járkálás volt szükséges). Már egy jó ideje ezt az egyetlen bejegyzést írom és jó lenne végre érdemi munkát is végezni. Főleg azt is figyelembe véve, hogy vasárnap egy magyar lányhoz megyek szervizelni 🙂

Az egész héten nem értem utol magam, de mindenkinek próbáltam magyarázkodó-leveleket küldeni, hogy minden in progress és majd sorra kerül apránként az összes ütemezett tétel. Olvasóim kinyilvánítottan hatalmas hiányérzetére és burkolt vagy nyílt megrovására tekintettel ezt a blogbejegyzést is megírtam. Gyorsan. Ezért lett ilyen terjengős. Utólag is bocs 🙂

This entry was posted on Sunday, May 11th, 2008 at 2:34 am and is filed under mindennapok / everydays. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.