Augusztus van, mindenki nyaral. Én nem. Legalább is nem olyan értelemben, ami társadalmilag megszokott. 
Nincs lázas készülődés utazáshoz; nincs bőröndön ugrálás, hogy bezippzározhatóvá váljék; nincs strandpapucsos, nagycsaládos séta az állomástól/busztól/kocsitól az üdülőig; és nincsen strandolás, napozás, sem egyéb kommersz dolgok. Idén sem nyaraltam és valószínűleg nem is fogok, ám a szabadság rohamosan fogy…
Jó dolog kicsit kinyújtani az otthon töltött hétvégéket: két plusz nap itt, három plusz nap ott; s hipp-hopp Karácsonyra már nem is marad a végén. Természetesen az ilyesmi nem minősül nyaralásnak, de az átlag magyarnak egyébként sem telhet effajta “luxusra”. Egy fillérre kiszámított költségvetésből nem lehet ugrálni sajnos. A cég pedig fizetés terén eléggé fukar (épp most néztem, hogy könnyedén kétszer ennyit kereshetnék ilyen szakmai háttérrel).
A pénz persze csak az egyik fele. Egyszerűen nincsen miért, hová, és kivel utaznom. Az viszont már a munkaholizmus egyik ijesztő jele, hogy egy ilyen üdülésen úgy érezném, értéktelen vagyok, mert nem csinálok semmi hasznosat és ráadásul azt is jó drágán.
Meg hát ott az a sok-sok ember, brrrr…