Mostanában hátizsákkal járok isk… akarom mondani munkába. Elég nehéz lenne ugyanis aktatáskával vagy sporttáskával. 
Csupán azon egyszerű prózai oknál fogva, hogy nem tudnám rögzíteni. Az új kerékpárom csomagtartóján, mármint.
Egy mezei acélvázas Magellan Cygnus trekking-bringáról van szó, de én azért szeretem. Helyi szakértők szerint megérte az árát. Nohát meglátjuk. Minden esetre nyomonkövethető változás, hogy a megszokott 30-40 perces zötykölődést felváltotta a gyors, negyedórás, aktív mozgást igénylő utazás. Munka előtt szupermenhez mérten csigalassúsággal átöltözöm és frissen kezdem a napot. Ezt mindig is így kellett volna, csakhát sohasem volt rá keret.
Most sem nagyon lett volna – ha az ésszerűség mentén döntök, sohasem vágtam volna bele egy ilyen beruházásba. Meg is érződik; nem olyan kellemes csődközelben lavírozni, a fizetésre várva, barátoktól kért kölcsönöket visszafizetgetni, abonetten és teán élni. Az ember azzal nyugtatja magát, hogy jobb lesz, készen lesz a másodállásos különmunkákkal apránként és akkor majd újra levegőhöz juthat. De alapvetően pénzhez, amiből a számlákat és a tartozásokat lehet fizetni.
Legyen sokkal alacsonyabb a munka után fizetendő közteher szintje Magyarországon is és akkor az emberek nem fognak meggebedni. Mint nagyjából most.