Vennem kell egy kerékpárt. Igen, még egyet, ide Pestre. Aztán lehetne keresni mumusutcákat 
itt is – azért itt jóval több akad a városon belül (igaz, az előző mondatrésznek ellentmondóan, az már Buda:), mint otthon. Na persze otthon is elmehetnék a hegyekbe, hiszen egy völgyben lakunk, csak az valahogy túl nagy falat lenne – főleg a hegyi kerékpárutak hiányából és a keskeny, kanyargós erdei utak veszélyes mivoltából fakadóan.
A beszerzési igény legfőbb mozgatórugója az, hogy bringázhassak itt és ott is, de úgy, hogy a járművet ne kelljen folyton cipelni egyik városból a másikba. Azt hiszem, benézek ma egy bringaboltba és megkérdezem, van-e részletfizetési konstrukciójuk, és ami még fontosabb: ez mehet-e egészségpénztári sémában. Mert úgy még esetleg tudnám is fizetni 🙂
Ha nem megy, akkor lőttek a hétvégi fővárosi kerekezésnek és bringával való munkába járásnak szürke hétköznapokon.
Utóirat: a hétvégén otthon voltam; szombaton egyszer, vasárnap pedig kétszer vágtam neki a kegyetlen tempójú és hatalmas energiákat világra szabadító, megszokott kerékpáros hadjáratomnak (mely előtt – már-már tradicionális módon – komolyabb, izzasztóan erőfejlesztő szériák hajttatnak végre). Minden alkalmat siker koronázta – mumusutca eliminálva mindahányszor, a síkabb szakaszokon is tekerés teljes erővel, csengetés rendületlenül, 3×14 km Alle zusammen. Hétfőn voltam két és fél órás karateedésen, a heti alkalmak számának háromra való duzzasztását tervezem. Aludni is kellene, dehát arra túl sok idő sajnos nincs. Ez van…