Before flying

Ez is Belfast, mert nem volt időm azóta fényképezni és áttölteni :)Ma bolondok napja volt. Egy rámfogott adatbázistervezési hiba miatt háromszáz bejegyzésben kellett kézzel kitöltenem a háziorvosazonosítókat, neuronhálózatom heurisztikus következtetései nyomán 🙂 Ezen kívül meglévő alkalmazásaimban is kisebb módosításokat kellett véghezvinnem, ami csak a jéghegy csúcsa volt. Amikor tegnap rájötteni a tervezési hiányosságra, akkor volt igazán pörgés. A mai kisebb módosítások is este fél nyolcig húzódtak: én is és munkatársaim is bizonyosak akartak lenni afelől, nem dől össze a ház, ha most lelépek két hétre 🙂 Egyébként volt egy másfél órás IT meeting is, ami egyfajta brainstorming volt security issue-król. Vicces dolog ideérkezni a huszonegyedik századból a huszadik századba, ahol még most csodálkoznak rá sok mindenre 😀

Meló után AMV tanfolyamra ugrottam át az egyetemre. Nagyon tetszettek a vadiúj iMac-ek és tök ismerős volt a szerkesztői környezet is. Tíz éve készítettem AMV-t utoljára és a Premiere kb úgy nézett ki, mint ez a progi. Ismerkedtem a környezettel, az oprendszerrel is, vagdostam is egy kicsit. Aztán a conszervezői bizottság két tagjának meséltem a SakuraCon 2008-ról (előadást is fogok tartani egy külföldi conról és az elővételes beléptetésnél is ott leszek a gépemmel). Ezután hazajöttem és az egyik lakótársam előre kifizette a lakbért, mert huszadikán nem leszek itt. Ezután főztem, sütöttem, kábeleztem, elraktam a szárítón és a korláton lévő ingeim, a bringát kilakatoltam a teraszra, nyomtatót üzemeltem be és nyomtattam mindenkinek (főleg repjegyeket, foglalásokat), az áramszolgáltató zsarolására reagáltam.

Jelenleg ezt írom, aztán majd levelekre válaszolok, MAT hírt szerkesztek ki, pályázati ügyben intézkedem, fórumokat nézek, összepakolok a repüléshez, alszom, felriadok, elugrom venni valami kaját reggelire, rohanok a repülőhöz, repülök, aztán találkozom majd mindenkivel 🙂

Amúgy a júpíszí a múltkor írt egy sms-t, hogy mivel szolgáltatás lemondásom volt (költözés miatt új cuccokat hoztak ki és a régit elvitték), hívjam fel őket, hogy megbeszéljük, mikor jöhetnek a dobozért. Fel is hívtam őket, hogy megismételjem nekik: a kábelember már egyszer elvitte, szóval hagyjanak békén. Remélem, megértették – elég értetlenek voltak. Azért megkérdeztem a végén: így rendben lesz? 🙂 Ja, és vettem mindenféle édességet a kollegináknak, azonban az IT meetre is bevittük, szóval finom kis agyvihar volt.

Comments are closed.