Érdekes dolog történik most. Ezt a bejegyzést aközben írom meg, hogy az előzőt még ki sem publikáltam. Viszont ezzel a mostanival várni kell/kellett (majd), hogy az előző (tehát a londoni) kisebbfajta felfutást nyerjen. Ez is egy marketing- / PR stratégia, amit 2001-2002 környékén Tibi főnököm mesélt – még amikor Pesten dolgoztam: ne árasszuk el túl sok információval az ügyfelet, mindig csak egy kevés újdonságot közöljünk, ám hagyjuk leülepedni azt; a kommunikáció folyamatosságát viszont tartsuk fenn, jól kiszámolt, nagyjából állandó időközönként kiküldött hírlevelekkel. Azt azért hozzátenném, hogy elképzelhető módon úgy folytatódik a szabálygyűjtemény, hogy ha valami nagyszabású dolgot készülünk bejelenteni, nyújthatjuk kicsit hosszabbra az aktuális szünetet. Szintén feltételezem, az is hasznos lehet, ha már jóelőre beharangozzuk, hogy jön majd valami, de akkor sem szabad túl sokat feltárni előre. Annak idején azt hiszem a müszis reklámok épp ilyen célt szolgáltak, bár az lehet, hogy branding alapozás volt. Nem tudom, nem értek ehhez a témakörhöz 🙂
Nem is tudom, hol kezdjem.. A hétfőig jutottunk az előző bejegyzésben, ugye? Naszóval, kedden – mint eddig mindig – felébredtem, aztán zuhanyzás után rohantam munkába. Totál zombi volt mindenki, így nem lógtam ki túlzottan a sorból. Meló után az ideiglenes albira tekertem, ahol már várt a cseh lány. A várt az túlzás, mondjuk azt, hogy otthon volt. Nem szoktunk túl sokat beszélgetni, nem tudom, hogy miért – nekem lenne hozzá kedvem (a lengyel lánnyal többet szoktam beszélgetni, pedig nem annyira jó az angolja – sajnos elutazott, így nincs otthon). Beraktam pár cuccot a hátizsákba, majd az új albiba kerekeztem ( apránként finomodik az útvonal és elmondhatom, hogy lassan optimumközelivé kezd válni 🙂 ). Otthon találkoztam a többiekkel, beszélgettünk, mit hogy kellene intézni a házzal kapcsolatban, a tulajjal is beszéltem telefonon. Vettünk kínait meg rágcsálnivalót és a nappaliban beszélgettünk még estig. Ment közben a kicsomagolás is, plusz összelőttem a “tévéblokkot” és a “netblokkot” (kütyüket kütyükkel összekötözgetni), hogy előkészülve várjuk a szerelőket másnap, amikor költöztetik az előfizetésem. A Mac által javasolt típusú, oprendszerileg szabadon hekkelhető routert is teszteltem, hol milyen a jelerősség (úgy tűnik, fel kell kábelezni az elsőre, hogy minden szinten jó legyen, ugyanis odafent a másodikon elveszett a jel). Sok tennivalóm van mostanában, így hajnali kettőig voltam fenn, aztán lefeküdtem aludni, de kétóránként felébredtem. Valószínűleg tudat alatt attól tartok, elkésem a munkából, mert most egy kicsit messzebb lakom és ráadásul két emeletet kell utazni házon belül, így ha valamit valahol felejtek, az kicsit körülményesebb 🙂
Szerdán reggel zuhanyzás után útnak indultam, kicsit késésben voltam. Hozzávetőlegesen 23.1 perc beérni bringával és nyolc ötven volt, amikor indultam. Nagyon könnyű elidőzni egy ilyen szép, – nemcsak itteni viszonylatban értve – tágas és kellemes házban. Ami azt illeti, hazatérni is külön élmény. Megérkezés előtt párszáz méterrel arra gondoltam, milyen jó is ez a bringa és mit kezdenék nélküle – mennyire kiszolgáltatott lennék, ha mondjuk kilyukadna a kereke valahol a kiindulási és a célállomás között. Főleg, amikor sietek. Nagyszerű és érdekes dolog a tudatalatti, vagy lehet, hogy csak kezdett kicsit rázósnak tűnni az út, ezért gondoltam erre.. Ugyanis azon kaptam magam, hogy kezdek ráfon menni. Gyorsan leszálltam és betoltam a melóhelyre a megdicsőült kerékpárt. Becslésem szerint mindösszesen maximum 4.2 percet veszítettem. Egész tizenegyre (09:11AM) értem be és leláncolás előtt azért berontottam az irodába, hogy látsszék: bent vagyok (kabát széktámlán (nincs fogas), táska széken, gép bekapcsolt állapotban). Egész délelőtt munka mellett bringaboltokat keresgéltem a környéken, még a takarítónőt és a recepciós hölgyet is megkérdeztem. Kaptam jópár tippet, kávészünetben pedig még többet. Szóval volt kinyomtatott listám, néhány eltárolt címem gps-en, így ebédszünetben nekiláttam a tényleges vadászatnak, remélve, hogy egy órán belül visszaérek. Ahogy azt Móricka elképzeli..
Kifelé menet találkoztam Törvénytelen Jánossal ( tényleg így hívják, csak nem magyarul 🙂 ), aki a marketingigazgató, ha jól emlékszem és nagy bringás (versenyzik meg minden). Meglátta a kerékpárt, mondta is, hogy ez bizony külsőcsere. Mondom, áá, csak lecseréltetem a belsőt és minden jó lesz. Erre odamutat a kerékre, amit eddig nem is nagyon néztem meg alaposabban: “Nem, nézd csak, ez a külső teljesen kész..”. S igaza volt: szegény gumi annyira el volt kopva, hogy látszottak a szálak! Szépen megköszöntem és a közeli benzinkúthoz toltam a “gépet”, hogy felfújjam, hátha kitart egy darabig. Éljen az időoptimalizálás. Párszáz méterig még oké is volt, de utána tolnom kellett. E benzinkúti kitérővel kb annyi időt nyertem, amennyit veszítettem.
Megérkeztem a takarítónő által javasolt helyre. Néztem a gps térképét, néztem a boltokat, de sehol sem láttam a célt. Aztán kicsit jobban szétnéztem és megláttam a megkopott homlokzati cégtáblát. A redőnyök le voltak eresztve és ki volt írva, hogy Eladó. Nagyszerű. Fél órát elhasználtam és semmi. Irány a recepciós favoritja. Húsz perc alatt oda is értem, de nem volt ott semmi. Nem fiatalok a javaslattevők, így elképzelhető, hogy lánykorukban tényleg léteztek a keresett helyek, de sajnos azok az idők már elmúltak. Idő- és térutazásom után ott jártam, hogy az ebédidőm letelt és visszaérni is 20-30 perc lett volna – főleg bringát tolva, emelkedőn felfelé. Próbáltam hívni a kolleginát, hogy szóljak, késni fogok, de valószínűleg a főnöklánnyal egyetemben valahol ebédeltek az aktuális témákkal kapcsolatban csevegve.
Felhívtam a tudakozót, mondtam, hogy mit akarok és hogy hol vagyok (mindeközben tolva a bicajt, ahogy korábban a térképnézegetés idejére és a címlista lapozgatásra sem álltam meg – csak ha nagyon nem ment minden egyszerre a nagy szélben). Mondta, hogy van egy bolt, de az is az említett negyed másik szélén (sőt, valójában az már Cabra városrész, de oly mindegy). Azt mondta, ha kérem, kapcsolja, amit meg is tett (plusz később kiderült, sms-ben is átküldték a számot). Azt hozzátenném, hogy a nagy zajban, szélben, vételi vonalhibák közepette alapvetően is nehéz volt bármit is érteni – ezt tetőzte az érdekes dialektus ( mindegy, az itt töltött idő folyamán megtanultam tippelni 🙂 ). Szóval beszéltem a hölggyel és már ott jártunk, hogy megkérdeztem, vállalnak-e javítást, mert defektem van. Visszakérdezett, erre szétkapcsolt a vonal, mert az itteni voda egy pénzzabáló institúció. Sebaj, megkerestem a jegyzeteim között, mert nem tudtam, amit a tudakozó mondott, az az utcanév volt vagy a bolt neve, meg egyáltalán a szavaknak csak a felét értettem. Ezzel a segédanyaggal kiegészítve összeállt a kép, tudtam már, merre kell mennem. Egy harminc perc alatt oda is értem, ami szerintem helyi rekord lehet urbánus környezetben levezényelt bringatolásban 🙂
Tök rendesek voltak, a hölgy mondta, hogy holnapra kész lesz én pedig már abban az állapotban voltam, hogy annak is örültem, hogy eleve találtam egy boltot a munkahelyem tízkilométeres körzetében, ami javítást is vállal. A szerelőember közbeszólt, hogy estére meglesz, aminek még jobban örültem. Ebben a szellemben indultam hazafelé, útközben betértem egy boltba, ahol feltöltöttem a telefonkártyámat. Az eladó nem volt kedves, a pénzt és a feltöltőszelvényt csak úgy leejtette a pultra. Abban a közértben sem vásárolok többé, még akkor sem, ha tényleg számukra profitábilis termékre lenne szükségem. Most azért, mert a feltöltőn nincs közvetítői díj és semmi mást nem veszek, nem kell bunkónak lenni. Pedig sütött a nap, szóval nem értem..
Visszafelé még kellett 15 perc a megállóig, viszont épp az orrom előtt ment el a busz. Lámpákkal és bringalakatokkal a kezemben vicces látvány lehettem, ahogy a következő buszra felszálltam 5-10 perc múlva 🙂 Ügyesen el tudtam sózni a tízfrankost, ami épp úgy néz ki, mint az egy eurós – a kínaiak sózták rám még az azt megelőző napon. A munkahelyen nem szedték le a fejem, nagyon megértőek voltak, hiszen csak 50 perccel toltam ki az ebédszünetet, dehát vis major volt. Meló után azonnal útnak indultam és 50 perc séta után meg is érkeztem a bringaboltba. A szerelő szólt, hogy tövig vannak kopva a hátsó fékpofák, amit sejtettem is, mert a fékhatás elég rossz volt utánállítás után is. Vettem hát pofákat is, meg teflonspray-t is a csontszáraz láncra és fogaskerekekre. ( Tudom-tudom, rútul bánok a jószággal – mentségemre szolgáljon, hogy magamat sem kímélem sokkal kevésbé 🙂 ) Kértem, hogy csapjanak még hozzá egy gyorstapasz-készletet, just in case. Harminc euró körül megúsztam, kártyával fizettem. Félelmetes, hogy bringával percek alatt visszaértem a melóhely közelében lévő benzinkútra, ahol fújtam a hátsóba és annak ellenére, hogy informatikus vagyok, simán lecseréltem a fékpofákat az ilyen esetekre rendszeresített bicskaszerű készlettel. A régieket megtartottam mutogatni 🙂
Ezután egy törzshelyes smoothie-kitérőt (Immune Booster) követően Fehérteremnek vettem az irányt (ideiglenes szállás), ahol a cseh lányt a nappaliba bezárkózva találtam. Gyorsan megpihentem a szobámban, miközben tisztáztam kicsit az előző bejegyzés vázlatát (amelyet a mobil kártyájáról másoltam át gépemre) és megírtam hozzá az előszót is. Kicsit hosszú lett, de talán mindenki túlélte 🙂 Ezután felcuccolva elugrottam az edzésre, épp időben értem be. Nagyon jó dolgokat tanultunk és nagyon tetszett az egész. Ez aztán igazi karate, amit ott tanítanak.
Edzés után véletlenül épp akkor lakatoltam ki a bringát, amikor a narancsöves baszk lány hazafelé haladt. Ezúttal is elkísértem egy jó darabon és ismét jól elbeszélgettünk. Megkérdezte, hogy ha északnyugaton lakom, az új helyen, nem nagy kitérő-e nekem ez az egész. Azt hiszem úgy fogalmaztam – kellően kriptikusan -, több úton is el lehet jutni bárhová. Hazafelé épp útba esett egy teszkó, hát betértem. Fél tizenegy körül lehetett. Végül vettem pulykasonkát magamnak és svájci csokit Andinak, amiért otthon volt, hogy a szerelők bekössék a kábelelőfizetésem (tv+net), ugyanis azt is átköltöztettem. Nagyon ügyes volt, mert elintézte, hogy az előzetes kérés hiányában is használhatóvá tegyék az aljzatokat (a lengyel szerelő rendes volt meg azért gondolom ha én vagyok otthon, nekem nem biztos, hogy megtették volna). Jelenleg odalent 75 csatorna fogható, a szobákban pedig 18. Nah, szóval teljesen jogos a csoki szerintem. Ami a csokit illeti, kimondottan komikus lehetett, ahogy kaloriaértékeket nézegetve próbáltam magam számára is valamit kinézni, ám folyton meggyőztem magam, hogy így is sok lesz az a szárazkeksz otthon, amit valószínűleg úgy is megint kicsit meg fogok dézsmálni..
Az édességrészlegen való szenvedésem talán egy negyed órát is felemésztett, viszont az út hazafelé csupán 13 perc volt, pedig emelkedőről van szó. Ahogy előzőleg is írtam, gyalog kb 40 perc hazafelé. Ebből az következik, hogy bringával legalább háromszor gyorsabb vagyok, mint bármiféle közlekedési eszköz nélkül. Ja, a futás nem ér, pedig nem is rossz ötlet 🙂
Hazaértem tehát és újra úgy éreztem, hogy hazaérkezem valahová ( micsoda nagyszerű szóismétlés 🙂 ). Ildi és Andi voltak otthon, beszélgettünk kicsit (plusz ugye odaadtam a csokit), aztán mindenki ment aludni. Közben azért a netet is leteszteltük és tényleg megy. Én még a szárítóról leszedett ruháimat elpakoltam, beraktam a konditermi cuccokat a hátizsákba, kiporcióztam a másnapi ebédet (de minek.. ld később), fontos leveleket válaszolgattam, fontos szervezői fórumokat olvasgattam. Hajnali kettő körül már talán aludtam is. Úgy érzem, semmire sincs időm. ( jelenleg is az életem történéseit dokumentálom.. persze ha lenne krónikásom, merőben más lenne 🙂 )
Amit még érdemes megemlíteni, hogy talán lakótársamnál diplomatikusabb és türelmesebb kommunikációmnak köszönhetően elértem, hogy csütörtökön megkaphatjuk a kauciónkat, ami egy kicsit beragadt, de most már minden rendben lesz. Csak normálisnak kell lenni mindenkivel – szeintem.
Csütörtökön negyed kilencre akartam beérni, hiszen tartoztam egy háromnegyed órával. Picit elaludhattam, mert csak félkor tudtam elindulni és annyira siettem is, hogy az ebédet a hűtőben felejtettem. 8:45AM-re beértem és írtam főnöklánynak egy levelet, hogy tartozom további fél órával, amit le szeretnék dolgozni. Reggeli (sonka, cékla, koktélparadicsom, víz) mellett nekiláttam a melónak, mert úgy volt, hogy tíztől prezentációt tart a progiból, amit még nem fejeztem be. Előrelátásból bekapcsolva hagytam a gépet, így értékes perceket nyertem, azonnal a munka közepébe csöppentem. Közben megérkezett a főnöklány is és mondta, hogy felejtsük el a fél órát. Egyeztetések közepette nagyjából prezentációkész állapotúvá tettem az alkalmazást, így mehetett bemutatni. Fél óra múlva visszatért, hogy el lett halasztva egy órával és van egy pár módosítandó, amelyeket gyorsan meghegesztettem. Aztán jött a kávészünet, ami szintén jó volt, beszélhettünk az új kollégával is. A rendszergazda mondta, hogy most már tényleg leméri a tévéjét, amit nekem ad és még el is hozza az albihoz. Ebédig egy másik projecten dolgoztam, viszont túl hamar kész lettem, így elkezdtem írni ezt a bejegyzést. Egykor elsétáltam a boltba, ahol vettem tonhalsalátát, tojássalátát, vegyeszöldséget, kukoricát, burgonyapürét csirkemellfilével. Az ebéd tehát nagyon finom volt és közben jól el is beszélgettünk.
Az egész napra jellemző, hogy nagyon jó idő volt és a kapcsolatom a főnöklánnyal sokhónapos rekordokat döntött. Ennyire jól még soha sem jöttünk ki. Elképzelhető, hogy rájött, csak kedvesnek kell lennie velem és akkor én sem leszek morcos: örülök, ha kikéri a véleményem és meggyőzni próbál, nem pedig utasítgat, mert azt nem szeretem. Szóval ilyenkor én is rendesebb vagyok és ez jó.
Megint jó sokáig bennmaradtam a melóhelyen. Egyelőre nem tudom, a pénzt sikerült-e lakótársnak elintéznie (nem érem el, és az ügynök sem válaszol – remélem, nem ölték meg egymást), ugyanis én az adott időben nem tudtam beugrani a belvárosba. Hamarosan indulok a konditerembe. Csak a szokásos: egy óra bringázás oda, egy óra futás ott, egy óra bringázás vissza. Minden nap így kéne, még több mozgás kell és még kevesebb kalória – végre újra szigorúan kellene vennem mindent 🙂
Amúgy meg belefutottam egy ősi, idegesítő bugba, de így munkaidő végére elimináltam, szóval minden jól alakul ma.