On the road again

Vettem egy bringát. Igen, már megint. Tudom-tudom, miért nem hoztam magammal az eddigieket Magyarországról, ha már egyszer ott jártam a SakuraCon kedvéért.. a dlágaszágom a telaszon, melt Sylwia-főnöknéni megengedte Eléggé macerás lett volna városok között szállítgatni a nagy rohanás közepette úgy, hogy még ráadásul a repülőre is be kell csekkoltatni poggyászként, aztán meg a sok csomaggal együtt hazaszállítani.
 
Általában délutános vagyok, de a rendszergazda szabin volt ma, így be kellett mennem reggel, ami bizonyos szempontból rossz, mert ez a fajta műszakugrás mindig kellemetlen, nyűgös (éjszaka 11 körül hazaérni és másnap reggel frissen(?), kipihenten(?) kipattanni(?) az ágyból, zuhanyozni, összekaparni valami bent elkészítendő kaja-alapanyagot, aztán irány a munkahely). Viszont a kedd és szerda közötti viszonylatban kimondottan hasznos volt, hiszen így több szabadidőm maradt egyben. El is húztam meló után este bringázni a hatalmas parkba, közben szólt a Love Psychedelico Összes a mobilomról – mondjuk elég hülyén nézhetett ki a füles a sisakkal. A teleszkópos villát még szoknom kell, ennyire kényelmesen még nem kerekeztem; kiemelésnél viszont elég kellemetlen, de majd hozzászokom.
Az idő és a változó táj gyönyörű volt, jó sok képet készítettem a másfél órás kiránduláson – olyannyira le vagyok már maradva a képek feltöltésével, hogy gyorsan fejlesztek egy tömeges feltöltést lehetővé tévő felületet magamnak 🙂
 
Ja, és végre kaptam a banktól debitkártyát meg a számlámra egy kisebb hitelkeretet. Nagyon megnézik, kinek adnak meg ilyen "privilégiumokat" – hitelkártyám pl. csak akkor lehet majd, ha letelik a fél év próbaidőm a munkahelyemen és véglegesítenek. Debitkártyában meg nem nagyon adnak normálisabbat, amit esetleg használni is lehetne netes vásárlásoknál, pl MasterCard, Visa, ilyesmi. Szóval ígyjárás esete forog fenn, de már csak pár hónapot kell aludni és ez is megoldódik 🙂
 
Mi a tanulság? Nem tudom, van-e vagy kell-e ide ilyesmi. Minden esetre mindig minden jól alakul, csak hinnünk kell benne és meg kell találnunk a pozitívumot minden helyzetben.

Comments are closed.