Két héttel megérkezésem után sikerült elhelyezkednem. Az első három céges interjú után két cég is lecsapott rám, ami állítólag ritka kimenetel. Nemet mondtam a hajcsárcégnek (amely pályakezdőket alkalmaz igazán kezdő fizetésért) és elfogadtam a belvárosi fejlesztői állásajánlatot +50%-ért. Itt megjegyzendő, hogy az is pályakezdőnek számít, aki Magyarországon már ledolgozott mondjuk hét évet, ám itt még egyet sem.
Rengeteg mindent akartam írni, csak megakadályozott az a tény, 
hogy 13 óra megy el a munkával és a járulékos tevékenységekkel (városok közötti és városon belüli utazás, elkülönített ebédszünet). Maga a munkaidő 9.5 óra, melyből egy óra ebédre, ügyintézésre és sétára, ilyesmire használható fel a nap közepén. Az a megoldás kínálkozik, hogy mondjuk a buszon írom a blogot, csak akkor meg tanulnom kell, hogy felzárkózzam. Épp hétvége van és megszokott kiadós sétám közben billentyűzöm szét jobb hüvelykujjam.
Sok érdekes különbség van itt, de amin leginkább mosolyogtam: sima kresz vizsgával lehet vezetni – otthon még durvább lenne a közlekedés, ha ezt bevezetnék.. Igaz ugyan, hogy az előbbi és hozzá hasonló könnyítéseket ellensúlyozzák a szájbarágós és érdekes “ha-vannak-a-túloldalán-ne-hajts-rá-a-sraffozottra” felfestésekkel és például a jelzőlámpás(!) körforgalmakkal. Ettől még vannak deviánsok, ám az átlag óvatosan vezet.. kivéve a taxisokat és a tuning-őrülteket.
A gyalogosok helyzete nem könnyű: ritkán van zöld, rövid ideig és ahhoz is gombot kell nyomkodni. Nem csoda tehát, hogy az emberek inkább átsétálnak az álló autók között, átfutnak a piroson, vagy csak úgy, ahol még lámpa sincs.
Közben vasárnap dél lett, ezért leteszem a virtuálpennát 🙂 Kellemes további februárt mindenkinek!
* az egyik legjobb beszólás a ’87-es brit sci-fi sitcomból, a Red Dwarfból