Tegnap pT kollégám 
egy új gyógyszert ajánlott és adott, amely rendbe hozhatja a torkomat. S lőn, sokkal jobb lett a helyzet. Köszönet érte! Vettem sok narancsot, hogy adjak egy kis vitamint a szervezetnek, mert az ilyenkor nem árt. Délutánra kondizásra alkalmas állapotba kerültem, szerencsére voltam olyan optimista, hogy hoztam a cuccot magammal. A futást kihagytam, mert túl hideg levegőt biztosít a légkondícionáló berendezés. Ezért csak néhány erősítő sorozatot végeztem és szaunáztam.
Egész hamar végeztem, így még világoson indulhattam haza. Találkoztam egy rég nem látott kollégával, beszélgettünk – aznap a változatosság kedvéért más útvonalon kerültem “haza”. Miután elköszöntem tőle, úgy döntöttem, onnan gyalog folytatom utam. Szerncsémre belebotlottam egy még akkor is nyitva tartó gyógyszertárba.
A gyógyszertár felbukkanása pozitív fordulatnak minősült, tekintve hogy 16 előtt már jártam a munkahelyhez legközelebbi gyógyszertár… lelakatolt bejárata előtt.
Szóval beléptem és felmértem a helyzetet. Egyetlen sor volt és három kiadópult. Ez logikus, mivel olyan sok hely nincs, hogy minden pult előtt állhasson sor (plusz illetlenség a soronlévő arcába mászni, mint azt sajnos sokan szokták ennek ellenére is gyakorolni). A koncepció – teljesen ésszerű módon – a következő volt: ha felszabadul egy kiadóhely, a sorban álló első ember odamehet. Ennél szebb feldolgozásról senki sem álmodhat, hiszen miért is kellene megtippelni, hogy melyik pultnál mikor végez az ember.
Ennek fényében álldogálunk a sorban jónéhányan, amikor beviharzik egy nénike és az egyik helyre beáll tíz centire a soron lévő mellé-mögé. Én csak ingatom a fejem, hogy talán eltévedt vagy ilyesmi, erre sorunkat ugyancsak kielőzve odaáll egy suhanc is. Gyors egymásutánban még jónéhányan követték példájukat én pedig elgondolkodván azon, vajon nem csúsztam-e át valami szürreális dimenzióba, hátranéztem a mögöttem állókra. Egy dühös hölgy volt a közvetlen “szomszéd”, bár még azért tartotta magát. Mondtam neki, hogy hát igen, ez Magyarország, ő pedig egyetértett, megfejelve azzal, hogy az emberek nem ismerik a kulturált viselkedést (az egysoros rendszer létjogosultságát mindketten megalapozottnak tekintettük). Kifejtettem további egyetértő véleményem, ezzel viszont csak azt értem el, hogy kijelentette, hogy ő bizony felrobban. Elkezdett morgolódásunknál hangosabban beszélni és szavait már mindenkinek címezve kifejtette a véleményét arról, hogy mindenki soron kívüli az említett pult mellett. Aztán dühét a legfrissebb szabálytalankodó ellen irányította, szóval zajlott a szópárbaj, melyből kiderült, hogy a méltatlankodó hölgyet beteg kisfia várja valahol a közelben, neki akart gyógyszert kiváltani. Aztán két pultos is felszabadult, így sorra kerülhettünk. Kiderült, hogy pT gyógyszeréből van finomabb verzió is, így olyat vásároltam.
Kellemes, napos iőben sétáltam vissza “barlangomig” és arra gondoltam, hogy több anyatigris kellene ennek az országnak, hogy az emberek rádöbbenjenek, mennyire nem tudnak viselkedni. A zebrákon lassítás/megállás nélkül áthajtani próbáló autósok nevelését meg elvállalom én, amíg el nem ütnek…
Mai gondolataim egyike pedig az, hogy továbbra sem tudom, hogyan élem túl a hetet. Tartozik nekem valaki egy komolyabb összeggel és már jóval több mint negyed éve húzza-halasztja a visszafizetést. Nagyon köszönöm neki, hogy ennyire visszaél a jóindulatommal és türelmemmel. Ha ez így megy tovább, a végén még elszakad bennem valami és éppen pillanatnyi vérmérsékletemtől függően indulok a bíróságra vagy pedig valami behajtócéghez.