Allergia – Allergy

Szeptember, allergia, elalvás. Erről és többről eheti adásunkban. Kizárólag, miután visszaértem a boltból 🙂 Devil's Panties - Jennie Breeden önéleti képregénysorozata Rendben, boltlátogatás sikeresen teljesítve, a kétszáz zsebkendő, a mai uzsonnaanyag és a holnapi reggeli meg tízórai az asztalon pihen – a gyógycukorka szintén.
 
Épp benn ülök a munkahelyen, az allergia (egy másik fajta, mint ami eddig) reggel óta kínoz (szemetesemen látszik meg leginkább). Beköszöntött a szeptember és mintegy varázsütésre, hajnalra szépen be is dugult az orrom (pontosabban bebetonozódott, ahogy egy hasonló sorsú kolléga mondta). Azóta kicsit rendbejött; majd meglátjuk, milyen hatással lesz most rá a gyógycukorka – ki tudja, tán a cikk végére kutya bajom. Ami az elalvást illeti: reggel ötkor akartam kelni. Fel is ébredtem, de – mivel teljesen bizonyos voltam benne, hogy a következő négy másodpercen belül kipattanok az ágyból – visszavonhatatlanul kikapcsoltam az ébresztést. Azt követően 6:30-kor ébredtem. Minden hiába volt akkor már, hiszen a konditerem is ugyanakkor nyit, nem lett volna időm egy jó kis edzésre munka előtt. Kedden voltam, meg vasárnap is (plusz azelőtt három különböző napon) és ma sem hagyom ki. Egyszerűen munka utánra halasztottam a dolgot.
 
A konditeremben is változnak azért a dolgok… Kedden hajnalban várnom kellett, hogy futópad szabaduljon föl; ilyenre eddig nem volt precedens. Az is furcsa volt, hogy a “kezdeti idők” hölgykoszorújához képest most (férfiszemmel sajnálatos módon) hímdominancia volt jellemző a helyre. Mégis csak lelkesítőbb (lenne) tükrösfalú teremben lányokkal együtt futni munka előtt, álmos hajnalokon – dehát ez nem kívánságműsor.
 
Rászoktam egy érdekes oldal látogatására, linkjére k3y oldalán találtam. Van egy lány, Jennie Breeden, aki tud rajzolni és naponta képregényekkel szórakoztatja a nagyérdeműt. Egyfajta önéleti képregény.
 
Hatásjelentés: a cukorka tényleg segít kissé.

Comments are closed.