Egy furcsa hétvége után (munkaszombat, álmos-hideg vasárnap) szokatlan dolog a hetet hajnali ébredéssel kezdeni. Önsanyargató énem ezúttal erősen 
felülkerekedett és hajnali öt órakor ébredtem. Épp pár perccel nyitás előtt érkeztem a konditerembe (biztos nagyon szerethetnek), ezúttal végre egyből jutott nekem is futópad, lévén, én voltam az első fizetővendég a helyen. Ezután megszokott gyakorlataim végeztem, de nem kellett senkivel osztoznom. Mire az egészet lezáró félórás futáshoz érkeztem, már mind a négy futópadot elfoglalták, legalább öt percet várakoznom kellett, mire egy felszabadult (sajnos egy egyszerűbb kivitelű). Vehetnének még minimum ugyanennyit, mostanában mindennapos a torlódás és ráadásul az egyik még motorhibás is – ha túlmelegszik, pihentetni kell legalább húsz percig. A szaunával nem volt gond és természetesen a víz is tisztább volt így reggel – a medence padlószintjén való úszás felettébb érdekes és vicces tevékenység.
A hétfő alapvetően karatenap lenne, ám mivel még nem jött teljesen rendbe a seikenem (az ököl támadófelülete egyenes ütések esetén, ejtsd: szeiken), úgy döntöttem, ma kondi lesz. Meg tudom érteni a Kill Bill 2 főhősnőjét, bár szegénynek – a történet szerint – jóval tovább kellett edzenie említett testfelületét. Az ő esetében ráadásul tömör, vastag falapról volt szó; míg minket csak kemény bőrzsákok szisztematikus kombózására instruáltak egy két és fél órás edzés keretén belül. Azért még jó, hogy nem kell pálcikával ennem a rizst 🙂 *
Az ősz talán még tartja magát egy darabig. Szerencsére nincs olyan hideg, mint ilyenkor lenni szokott – kabát nélkül mehetek át a boltba a munkahelyről, még jól is esik a friss, csupán enyhén hideg levegő.
* Beatrix csak pálcikával ehetett, véresre edzett seikene ellenére – mesterének szigora nem ismert határokat